Nagyszombat
A kanonokház homlokzati festménytöredékei
Épület, építmény
A Szent Miklós téren (régi magyar nevén: Főtemplom tér) álló kanonokház középkori eredetű épület. A bejárat fölött, az első emelet magasságában, két festménytöredék látható. ; Az egyik Szent Imrét és Szent Istvánt ábrázolja, a másik a holdsarlón álló Szűz Máriát. ; A képek alatti...
Olvass tovább
Nagyszombati Mária-oszlop
Szakrális kisemlék
Az Oláh Miklós érsek (1493–1568) által 1542-1562 között építtetett érseki háztól jobbra található, lánckerítéssel övezett szobrot egy ión fejezetű oszlopra helyezték, mely négyzet alaprajzú talapzaton áll.
Olvass tovább
I. (Nagy) Lajos halálozási helye
Épület, építmény
I. (Nagy) Lajos I. Károly (Róbert) és Erzsébet lengyel hercegnő gyermekeként két bátyja korai halála után, 3 éves korában trónörökös lett. A nyilvánosság előtt 1335-ben, a visegrádi kongresszuson szerepelt először, majd megkapta az "Erdély hercege" címet. Apja halála után, 1342. ...
Olvass tovább
Oláh szeminárium
Épület, építmény
A plébánia-ház mellett van egy ódon külsejű, szűk, emeletes épület, mely ma deficientia, vagyis az esztergomi főegyházmegye elaggott papjainak nyugalmi helye. Erre a czélra szolgál már 1619-től fogva. Azelőtt szeminárium volt és pedig hazánkban a legrégibb, melyet a tridenti zsin...
Olvass tovább
Szent Adalbert nagyszombati szobra
Szobor, emlékmű, emléktábla
A nagyszombati Szent Miklós templom előtt két püspökszent, Szent Adalbert és Szent Miklós, nagyméretű szobra áll. ; Szent Adalbert tisztelete egyidős a magyar állammal. Adalbert a védőszentje az Esztergomi Főegyházmegyének, amelyhez 1922-ig Nagyszombat is tartozott. 1543-tól 1820...
Olvass tovább
Szent Miklós nagyszombati szobra
Szobor, emlékmű, emléktábla
A nagyszombati Szent Miklós székesegyház előtt két püspökszent, Szent Adalbert és Szent Miklós nagyméretű szobra áll. 1543 és 1820 között Nagyszombatban volt az Esztergomi Egyházmegye székhelye. Ebben az időszakban a székesegyház az egyházmegye "főtemplomaként" funkcionált. ; Sze...
Olvass tovább
Az Orsolya-apáczák épületcsoportja Nagyszombatban
Épület, építmény
A Nagy Lajos-utczában s a vele derékszög-alakban húzódó Simor-utczában van a Szt. Orsolya-rendi apáczák nagy épületcsoportja, mely templomból, kolostorból, internátusból s 3 igen népes iskolából áll. E női szerzet 1724-ben jött a városba Pozsonyból. Pártfogóik Spáczay Pál érseki ...
Olvass tovább
Nagyszombati várostorony
Épület, építmény
E négyszögű hatalmas (57 méter) torony 1574-ben készült s 4690 arany forintba került. A tűztorony szerepét csak 1688-tól fogva viselte, a toronyőr számára állandó lakást készítettek. Az 1683-iki nagy tűzben a teteje leégett s azt újra építették. A torony órája 1729-ben készült, h...
Olvass tovább
Nagyszombati Szent József-oszlop
Szakrális kisemlék
A barokk szoboregyüttes a Szent Miklós-székesegyház előtti téren áll. 1731-ben emelték hálából az 1729-30-ban pusztító nagy pestis járvány elmúlásáért, amely nemcsak Nagyszombatban, hanem szinte egész Európában elterjedt. Az együttes alkotója Melczer Ignác szobrász. Az oszlop hár...
Olvass tovább
Zsinagóga status quo ante Nagyszombatban
Épület, építmény
A középkori Nagyszombatban települt meg Magyarország egyik legrégebbi zsidó közössége a 14. században, de a 15. századtól kitiltották őket a városból, és csak a 18. században térhettek csak vissza. A belvárosban 2 db, 19. században épült zsinagógájuk is áll, egymás tőszomszédságá...
Olvass tovább