I. (Nagy) Lajos halálozási helye

I. (Nagy) Lajos I. Károly (Róbert) és Erzsébet lengyel hercegnő gyermekeként két bátyja korai halála után, 3 éves korában trónörökös lett. A nyilvánosság előtt 1335-ben, a visegrádi kongresszuson szerepelt először, majd megkapta az "Erdély hercege" címet. Apja halála után, 1342. július 16-án lépett trónra, és július 21-én koronázták királlyá Székesfehérvárott. Jelentős befolyást gyakorolt a kormányzására erős akaratú anyja. 1345-ben meghódolásra kényszerítette Horvátországot, 1346-ban a Velencei Köztársaság ellen indított - majdnem haláláig tartó - háborút, amelyben időnként alulmaradt. 1358-ban megkapta egész Dalmáciát, a szigetekkel együtt. Érvényesíteni akarta a magyar Anjouk itáliai trónigényét, valamint megbosszulni öccse, András herceg meggyilkolását, így 1347-48-ban és 1350-ben is személyesen vezetett hadjáratot Nápolyba Johanna királynő ellen. Végül 1352-ben véglegesen feladta itáliai terveit. Több hódító hadjáratot vezetett a Balkán félszigetre, végül sikerült Szerbiát a vazallusává tennie. A Keleti-Kárpátokon túl is viselt hadat. Nagybátyjával, III. Kázmér lengyel királlyal többször részt vett a litvánok és a tatárok elleni hadjáratokban. 1370-ben, Kázmér halála után megörökölte a lengyel trónt, ahol először anyja, majd Oppelni László herceg kormányzott. 1372-ben oroszországi vajdaság néven birodalmához csatolta Halicsot is. 1377-ben, az európai uralkodók közül elsőként délre küldött serege nagy győzelmet aratott I. Murád szultán serege fölött, és egy évtizedre megállította a törököket. 1378-ban Mariazellben templomot építtetett a győzelem emlékére, valamint a magyar zarándokok által rendszeresen felkeresett aacheni kápolnát is gazdagon megajándékozta. A magyar királyok között leginkább ő képviselte a lovagi eszméket, uralkodása idején nagyobb mértékben terjedtek el a lovagi szokások, a Szent László- és a Nagy Sándor-kultusz. 1367-ben megalapította a pécsi egyetemet. Élete utolsó éveiben a leprához hasonló betegségben szenvedett, amelyet türelemmel és keresztényi alázattal viselt. 56 éves korában, 1382 szeptember 11-én halt meg Nagyszombatban. Az általa építtetett Katalin-kápolnában temették el Székesfehérvárott. ; A házat, ahol a nagy király elhunyt, ma már nem láthatjuk. A város új urai nem találták fontosnak megmentését és lebontották. Helyére egy modern postahivatalt emeltek. ; A Nagy Lajos-utcza nevét onnan vette, mert a hagyomány szerint az utcza sarkán levő, egykor Popovich-féle házban halt meg Nagy Lajos király. A pozsonyi Toldy-kör először a szomszédos Somogyi-féle házat tartotta a kérdéses helynek s emléktáblával is megjelölte. (1879). ; A fölmerült vita következtében az utánjárás, a hagyományra s más egyéb adatra támaszkodva, kiderítette, hogy a Popovich-féle házban halt meg a nagy király. Találtak is benne a földszinten két alacsony kamrát, melyeknek a boltívei a XIV. század ízlésére emlékeztetnek. E vita magyarázza meg az egyik föliratnak komikusan hangzó "valódi" szavát. E 281. számú Popovich-féle épület déli falán, márványlapon e fölirat olvasható: ; Ezen házban, ; mely egyes udvari részeiben ; a XIV. század elején épült, ; hunyt el ; a nemzedékek óta fennálló ; hagyomány szerint ; NAGY LAJOS ; Magyarország dicső királya ; 1382 szeptember 11-én. ; A félezredes évforduló alkalmával a pozsonyi Toldy-kör indítványára ; ezen emléktáblát kegyeletből emelte Popovich Sára, háztulajdonosnő. 1882. ; Ugyanezen háznak a Pék-utcza felőli részén, az említett helyiségek táján pedig ez a fölirat van: ; NAGY LAJOS KIRÁLYNAK ; valódi halálozási háza ; és szobája, ; 1382 szeptember 11-én. ; Az utczát a XIV. századtól fogva Sarkantyús-utczának hívták a legújabb időkig. Nevét valószínűleg az itt lakó ötvösöktől, vas- és rézművesektől vette.