Épület, építmény
Harangláb
Épület, építmény
A községi hivatalhoz vezető úttal párhuzamos utcában áll. Világos színű, négyzetes alaprajzú. Ajtaja felett építésének dátuma keretben.
Olvass tovább
Katolikus templom
Épület, építmény
A fa harangtornyos épület homokszínű, félköríves homlokzattal, keresztábrázolással. A torony alatt az építés és a felújítás dátumai láthatók. A bejárat felett félköríves ablak, valamint kis tető látszik. ; Az épületet 1961-ben és 2006-ban felújították.
Olvass tovább
Szent László templom Szetén
Épület, építmény
Az Árpád-kori eredetű magyar falunak már 1332. előtt állt plébániatemploma, ami vélhetőleg még a koraújkorban elpusztulhatott. Helyét egyesek a mai Temetődombon, a ravatalozó környékén sejtik, ahonnan törmelékek kerültek elő a föld alól. Más vélemények szerint a középkori és a ma...
Olvass tovább
Imaház
Épület, építmény
A sárga, harangtornyos, háromszög alakú előtetős ház szolgál imaházként, mivel Ipolykérben jelenleg nincs templom. A bejárattól balra a homlokzaton, vörös fakereszt látható, rajta lehajtott fejű, ezüstszínű Krisztus korpusszal.
Olvass tovább
Ipolypásztó református temploma
Épület, építmény
Ipolypásztó Szent György tiszteletére szentelt román stílusú temploma már a 12. században állt, mely kezdetben a premontreieké volt. Később a templomot gótikus stílusban építették át, a 18. század második felében pedig bővítették. A premontrei rendnek a középkorban apátsága volt ...
Olvass tovább
Tűzoltószertár
Épület, építmény
Pető-pusztán látható az egykori tűzoltószertár, mely felújított állapotában őrzi az eredeti harangot. Sátortetős, szárítótornyos.
Olvass tovább
Római katolikus templom Szécsénykovácsiban
Épület, építmény
A település keleti részén található templom újonnan épült. Sárga színű, szürke tornyos, íves faajtós épület. A falán emléktábla látható.
Olvass tovább
Oroszlányi-kúria
Épület, építmény
A Kiskérben található, szépen felújított, sárga színű kúria a 19. században épült, neoklasszicista stílusban. A domboldalon álló, oszlopos tornáccal rendelkező épületben idősek napközi otthona működött, melyet néhány évvel ezelőtt bezártak. A lépcsős főbejárattól nem messze, az o...
Olvass tovább
Hétfájdalmú Szűzanya kápolnája
Épület, építmény
Szécsénykovácsi felé vezető út bal oldalán, közvetlenül az út mentén látható, barokk stílusú kápolna. Szépen felújított. A homlokzatán elhelyezett emléktábla szerint 1924-ben állíttatta Terényi István, de ennél régebben, a 18. században épülhetett. Az egykori Terényi telken álló ...
Olvass tovább
Illésipusztai magtár
Épület, építmény
Olvass tovább