Öngyilkos szeretőgyilkos (Kiráji fölött van egyházi nagy erdő)

Kiráji fölött van egyházi nagy erdő, ; Piros vérrel van kifestve a mező. ; Fújja a szél, mindíg csak azt lengeti, ; Érted babám, de sokat kell szenvedni. ; ; Szabó Gyula Horvát Jolánt szereti, ; De a Jolán szülei nem engedik. ; – Szívem Jolán, ha nem hagynak szeretni, ; Meglátod, mit fogok cselekedni. ; ; Szabó Gyula egy vasárnap délután, ; Büszkén sétált Jolánkával az utcán, ; És őtet a zöld erdőbe vezeti, ; Hogy ott fognak virágot szedegetni. ; ; Először is össze-vissza csókolja, ; Boldogságát a szívére szorítja. ; – Szívem Jolán, hogy ne legyél a másé, ; Itt halunk meg mind a ketten egymásér. ; ; – Hátam mögött levorverom de fényes, ; Nékem abból három gojó elég lesz. ; Egyet lövök Szabó Gyula szivébe, ; Másik kettőt Jolánka holtestébe. ; ; Másnap reggel össze-vissza keresték, ; De már akkor megtalálta az erdész, ; Megtalálta az erdész a kapuba, ; A két holttest egymásra volt borulva. ; ; – Apák, anyák tanuljatok most ebből, ; Hogy mi lett az igazi szerelemből, ; Ne nézzétek azt a nagy gazdagságot, ; Hanem azt a szívbéli boldogságot. ; ; Három kislány felöltözött fehérbe, ; Most viszik ki Jolánt a temetőbe. ; Kilenc legény, húzza a nagy harangot, ; Most temetik az elhervadt virágot. ; ; Tíz éve, hogy Jolán el van temetve, ; De a neve még nincsen elfelejtve, ; Siratja őt egész falu leánya, ; Gyöngykoszorút fonnak a sírhalmára.