Master file0000061980
Master file0000063745 Master file0000064092 Master file0000066172 Master file0000073334 Master file0000077629

Kodály Zoltán emléktáblája Gímesen

Szobor, emlékmű, emléktábla

2017-es évben volt Kodály Zoltán születésének 135., illetve halálának 50. évfordulója. ; Zoboralja Kodály Zoltán életében és munkásságában fontos helyet foglalt el. 1906 és 1916 között többször szállt meg Gímesen (az óvoda épületében), majd innen járt gyűjtő körútjára a többi faluba, Lédecre, Kolonba, Zsérére, Gerencsérre és Csitárra is. Kodály 147 kórusművet írt, ebből 78-at gyermekkórusok számára. Ezek között számos a néphagyományokat örökíti meg, például a villőzést, a pünkösdölőt, a Gergely-járást. Talán kevesen tudják, hogy Kodály a Zoboralján 947 népdalt gyűjtött össze. ; A gímesi magyarokban már korábban megfogalmazódott az emléktábla-állítás igénye, de ez nem találkozott bizonyos körök elképzelésével. Például a 2010-es évek elején egy lakossági kezdeményezés az óvoda épületére szeretett volna emléktáblát állíttatni, amely hirdette volna Kodály Zoltán ezen épületben folytatott népdalgyűjtéseit. A falu szlovák képviselői e kezdeményezést nem szavazták meg, mivel egyes szlovák szülők, kik ezen óvodába járatták gyermeküket, elutasítólag szóltak az emléktábla állítása ellen, miszerint ők nem hajlandóak elfogadni azt, hogy azon szlovák óvodaépületen, melyben a gyermekük cseperedik, egy olyan embernek legyen emléktáblája, aki Magyarországon született… ; Végül harmadszori nekifutásra sikerült megkapni az engedélyt, és a táblát, melyet a kultúrház falára helyeztek el, 2017. október 8-án ünnepélyes keretek között fel is avatták.

Felirat/szimbólum:

Kodály Zoltán / 1882 - 1967 / A világhírű magyar zeneszerző, / zenepedagógus és népzenekutató / 1906 - 1916 között népdalokat gyűjtött Gímesen / Gímes község önkormányzata / 2017

Leltári szám:

2552

Gyűjtemény:

Értéktár

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Ghymes, Gimes   (a kultúrház falán)