Master file0000063350
Master file0000066326 Master file0000067225 Master file0000069456 Master file0000078489

Csábi római katolikus templom

Épület, építmény

A késő barokk stílusú templomot Szűz Mária Szent Neve tiszteletére építették a 18. század második felében, 1768-ban szentelték fel. Rózsaszínűre festett, tornyos. A temetődombon áll a falu felett. ; A bejárat felett latin nyelvű tábla, melyen a templom felépítésével kapcsolatban áll szöveg. A tábla mellett, két növény mintájú kőfaragvány látható. ; Az 1883-ban készült főoltárképen a trónon ülő Madonna látható. A szentély Benczúr Gyula festménye alapján készült mennyezetfreskója Vajk megkeresztelését ábrázolja. A szentély diadalívén a magyar népénekből származó "Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek!" idézet olvasható. A diadalív két oldalán Szent István király és a kis Jézus tartó Szent József szobrai láthatók. A karzat alatt bal oldalt Kis Szent Teréz szobra, valamint a gyóntató fülke, benne egy Ecce Homo szoborral, jobb oldalt pedig Szent Antal szobra és egy lourdes-i mellékoltár található. A templomhajó falát az 1910-20-as években készült stációk díszítik. A templom belsejében említésre méltó a 19. század végi műemlék keresztelőmedence, melynek tetején Keresztelő Szent János és Jézus szobra kapott helyet. ; A jobb oldalt található sekrestyében látható három szobor a Piétát, Szent János evangélistát és Alacoguei Szent Margitot ábrázolják. ; A templom tornyában három harang lakik. A kisharang 1934-ben készült Nagyszombatban, a Fischer testvérek öntödéjében, felirata: "Cor Jesu Sacratissime miserere nobis!" (Jézus Szentséges szíve, irgalmazz nekünk!) A közép- és nagyharangot 1922-ben Herold Richard harangöntödéjében készítették az északnyugat-csehországi Chomutov városában. A középharangon a "Szent Pál apostol tiszteletére" felirat és az apostol alakja látható. A nagyharangon a "Boldogasszony anyánk, könyörögj érettünk!" felirat olvasható, felette pedig domborműves jelenet ábrázolja Mária mennybemenetelét. A karzaton egy 2008-as olasz Ahlborn elektromos orgona található. ; A templom búcsúja szeptember 12-én, Szűz Mária Szent Nevének ünnepén van. 2018. szeptemberében az egyházközség többnapos ünnepség keretében emlékezett meg a templom felszentelésének 250. évfordulójáról.

Felirat/szimbólum:

EXC AC ILD COMES PAULUS BALASSA / DE GYARMAT PERP IN KEKKŐ COTUSS / COMOR SUP COMES SCRAMATTUM / CAMERARACTINT EXIETEX CONSRL / CONSILIARIUS PERIPECHUNPINCERNAR / BEGARIUM MAGISTER HANC ECCLESIAM / BMNDICATEX FUTAMENTO EREXIT / ET TERNAVITAN NO 1768

Leltári szám:

2853

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Épület, építmény

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Csáb   (A falu felett, a temető mellett áll.)