Master file0000058045
Master file0000062411 Master file0000062636 Master file0000066173 Master file0000067226 Master file0000068250 Master file0000070232 Master file0000073292 Master file0000075770 Master file0000077411 Master file0000079033 Master file0000079642 Master file0000080531

Az első és második világháború emlékműve

Szobor, emlékmű, emléktábla

A főutca mentén a Ján Amos Komensky utca és az SNP utca sarkán áll a II. világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi lakosok emlékműve. Az emlékmű egy lebombázott ház helyére került. A fekete gránit emlékmű három obeliszkből áll. A középső részt már korábban, 2006. augusztus 20-án leleplezték, a község első írásos említésének 850. évfordulója alkalmával, és a II. világháborúban elesett nagysallói, ; kissallói és hölvényi lakosok emlékére. Hetvenhat nagysallói férfi halt meg a keleti fronton, az ő nevüket véste bele Tóth Gyula zselízi kőfaragómester a Szűcs Gyula zselízi mérnök tervei alapján kifaragott kőtömbbe. ; 2014-ban nekifogtak két oldalára kiegészíteni az emlékművet. A jobboldalra került a 2015. augusztus 23-án ünnepélyesen felavatott I. világháborúban elesett nagysallói, kissallói és hölvényi áldozatok emlékműve, a baloldalra pedig az I. világháború során a községben elhunyt és eltemetett szerb hadifoglyok emlékműve. A középső rész tetején egy kis harangot is elhelyeztek. ; Az emlékművön megjelennek az elesettek nevei, melyek mind magyarok. A másik obeliszken pedig megemlékeztek azokról a szerb hadifoglyokról is, akik az I. világháború alatt a faluban haltak meg.

Felirat/szimbólum:

Az emlékmű első oldalának feliratai (1-3 obeliszk): Obete I. svetovej vojny / Tekovské Lužany, / Tekovské Lužianky, / Hulvinky / Az I. világháborúban / elesett nagysallói / áldozatok névsora / Nagysalló, Kissalló, Hölvény / 49 név // 1941 - 1945 / Na večnú pamiatku / našich občanov, ktorí padli / v. 2. svetovej vojne / A II. világháborúban elesett / nagysallói, kissallói és hölvényi / lakosok örök emlékére / 38 név // Srbskí vojnoví zajatci, / ktorí počas / prvej svetovej vojny / zomreli v našej obci / Srpski ratni zarobljenici-zrtve prvog svetskog rata koji su umrli u ovom selu / 31 név *** Az emlékmű hátsó oldalának feliratai (1-3 obeliszk): 61 név // 1941 - 1945 / Na večnú pamiatku / našich občanov, ktorí padli / v 2. svetovej vojne / A II. világháborúban elesett / nagysallói, kissallói és hölvényi / lakosok örök emlékére / 37 név // nincs felirat

Leltári szám:

1646

Gyűjtemény:

Értéktár

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Nagysalló   (A főutca mentén a Ján Amos Komensky utca és az SNP utca sarkán áll.)