Zsigrai Szentlélek plébániatemplom

Zsigrát 1245-ben említik először oklevelek, Sygra néven. Múltja és fejlődése szorosan kapcsolódik a szepesi vár történetéhez, melynek uradalmához tartozott. Nevét minden valószínűség szerint attól a Sigra nevű, a szomszédos (Garancs) Petrócon birtokos szepesi lándzsás nemesről kapta, akinek fiait az oklevelek 1292-ben említenek először, és akik már a tatárjárás előtt jelen voltak a vidéken. ; Az itt található Szentlélek-templomot 1245 és 1275 között Sigrai János szepesi ispán építtette, az bizonyos, hogy 1280-ban már állott a templom. A templom, a Szepesi vár környékén található többi műemlékkel együtt, felkerült az UNESCO Kultúrtörténeti és Természeti Világörökség listájára. A templomot 1425-ben gótikus stílusban építették át. 1563-tól az evangélikusok használták, csak 1638-ban (más források szerint 1632-ben) kapták vissza a katolikusok. Néhány forrás szerint egy pestisjárványt követő fertőtlenítés miatt belső terét 1646-ban kimeszelték. 1652-ben barokk stílusban átalakították. Ennek következtében a templomban található gótikus freskók évszázadokra feledésbe merültek, és csak az 1950-es években tárták fel. A templom berendezése (szószéke, fő- ill. mellékoltára) barokk, fekete-arany színkombinációval, a 17. századból. Középkori tornyát 1769-ből származó, barokk hagyma alakú sisak van, zsindellyel fedve, ahogy a hajó is ezzel fedett. A templomot szabálytalan kör alaprajzú fal övezi. ; ; A zsigrai templomot először az építés után festették ki, ezek a freskók nem alkottak összefüggő rendszert. Nagyjából egy évszázad múlva a templomot újraboltozták és kifestették. Ekkor már egy ikonográfiai terv alapján dolgoztak, ekkor festették meg a hajó északi falon látható Szent László freskót is. ; A freskóciklus rossz állapotban maradt fenn, ennek oka a már említett átalakítás. A másik probléma, hogy a Szent László-legendát ábrázoló ciklus alatt megtalálták az eredeti, Szent Kereszt-ábrázolást, amely az 1280-as években készült. Az eredeti falikép feltárása miatt esett áldozatul az „egyik egészen ritkán ábrázolt jelenet – a kun lóról való lerántás – csak töredékesen látható. Erről a Szent László-ciklusról több forrásból is fennmaradt pontos másolat. Ezek segítségével pontosabban tudunk tájékozódni” – olvasható Kovács László és Görföl Jenő A magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomain című könyvében. A zsigrai ciklus több freskóhoz hasonlóan a nagyváradi vár ábrázolásával indul. A várból Szent László vezetésével kitör a magyar sereg, a kunok kicsiny csapata hátrafelé nyilazva jelenik meg a képen. Az utolsó ló hátulján – nagyon picinek lefestve – láthatjuk az elrabolt leányt. A leány ennek ellenére nagyon feltűnő, a rossz állapotú freskón is jól kivehető alakja, zöld színű hosszú ruhában és turbánszerű zöld pártában van. A levegőben nyilak sokasága száll. Az egész jelenetsoron végighúzódnak a csatában elhunytak testrészei és az állatok maradványai, tulajdonképpen ez fölött elevenedik meg az összes jelenet. ; „A következő jelenetben Szent László hosszú dárdájával nyakon szúrja a kun harcost, akit a leány a földön állva ránt le a lóról. Ez a jelenet csak itt tűnik fel. Az egymással birkózó férfiak jelenléténél a leány immáron majdnem egyenlő méretűként, állva, bárddal csap a kun lábába, majd a Szent László által lefogott kun harcost magasra lendített karddal lefejezi” – írja Kovács László. Az utolsó jelenetnél a lányt már szinte hatalmasnak ábrázolják, a fa ágaira akasztott páncélkesztyű és sisak alatt tartja ölében a király fejét. A zsigrai ciklusban az az érdekes, hogy a lány a jelenetek előrehaladtával egyre meghatározóbbá válik. Ő rántja le a lóról a kun harcost, majd ő sebzi meg, és végzi ki. Ő jutalmazza meg a küzdelemben elfáradt Szent Lászlót, miközben mérete egyre növekszik, ahogy fogságából való kiszabadulása is egyre nyilvánvalóbbá válik. ; A freskók zömén a kunokkal vívott csata jelenik meg. Ismerjük meg hát ennek történetét. László király uralkodása idején számos csatát nyert idegenek ellen, s az ország határait kiszélesítette. Legemlékezetesebb harcokat a kunok ellen vívott. ; Egy Kapolcs nevű kun vezér betört Erdélybe, azt felprédálta, és rengeteg zsákmányt vitt magával, valamint elrabolta a nemesek feleségét és gyermekeiket is. ; László király éppen Szlavóniából tartott hazafelé, amikor a kunok betöréséről értesült és a kunok után vágtatott, a Temes folyó mellett utol is érte őket. Vörös zászlaja alatt megrohamozta a kunokat. Isten ekkor szétszórta a kunokat a magyarok színe előtt – derül ki a legendából. László király ekkor azt kiáltotta a vitézeinek: Ne öljétek meg a kunokat, csak fogjátok el őket, ha megtérnek, hadd éljenek! ; Kapolcs, a kun vezér és sok bátor kun vitéz ekkor már halott volt. A többieket a magyarok elfogták. Egyetlen maradt meg hírmondónak, egy Eszembó nevű kun. Tőle tudták meg a kunok a történteket és nagyon elszomorodtak. Követeket küldtek László királyhoz és gőgösen követelték a foglyok elengedését, támadást ígérve ellenkező esetben. László király csak nevetett a kunok fenyegetésén. Elébük ment a Dunához, hogy védje hazáját. A király bátran rohant az ellenségre, az első rohamban leszúrta a kunok vezérét, akit Ákosnak hívtak. Isten ismét megsegítette a magyarokat, szétszórta a kunokat. A király így ismét győzelemmel tért haza. Ezek a jelenetek láthatóak a faliképek legtöbbjén.