Zoboralji szálánvarrott hímzések
Kulturális örökség
Zoboralji hímzésként ismerjük azokat a női ingujjakat és ingvállakat díszítő mintakompozí-ciókat, amelyek a Zoboraljával foglalkozó néprajzkutatók egybehangzó véleménye szerint a XX. század elején alakultak ki. Természetesen korábban is voltak hímzett ingek a zoboralji falvakban: a legrégebbi, még fellelhető darabok és a hozzájuk fűződő adatok a XIX. sz. máso-dik feléből valók. Ezek díszítménye a tájegység északi és déli területét tekintve eltérő. Az északi falvakban korábban a vállhegyet hangsúlyozták, ezt erősítik meg a Magyar Néprajzi Múzeumban található ingek is, amelyeket Kodály Zoltán a XX. század elején gyűjtött Eger-szegen2. A déli falvakban viszont korábban csak a hosszú ingujj végét hímezték, ennek szép példányai a XIX. sz. végéről való pogrányi hosszú ingek, amelyek pl. a pogrányi falumúzeum-ban őrződtek meg az utókor számára. A ma zoboraljinak mondott inghímzések a kettő ötvö-zetébőlalakultak ki.
Annak ellenére, hogy a zoboralji női ingujjak ma ismert vászonhímzései aránylag újkeletűek, motívumaik nem fedik fel az átadás-átvétel módját és irányát (amint ez pl. a női főkötőknél tetten érhető). A mintakincs is csak a külső szemlélő számára mutat egységes képet, a beha-tóbb ismeret megkülönbözteti a mikrorégiók (vízmegi, hegymegi falvak, illetve a tájegység északi és déli falvai) mintáit és az ingujjakon fellelhető kompozíciókat. Az északi területek mintakincse és kompozíciói gazdagabbak, változatosabbak, színesebbek. (Pl.: a sinka- vagy sinkókörtefa és a sűrűcsipke az északi falvak jellegzetes mintája.)
Az „írás utáni váhegy” azaz az ingváll tömör hímzése is az északi falvak mintakincsét gazda-gította, és az északabbra fekvő szlovák tájak népviseletével mutat rokonságot. Jellemző, hogy a zoboralji női ingvállak hímzései közül a szlovák szakirodalom is ezt tartja számon.4
Az északi falvakban az ingujj alsó mintakompozíciója (mellé és körüle való minták) fölé min-dig varrtak egy vagy több sor ráadás mintát is. Az északi oldalon a minták színesedése is hamarább kezdődött.
A déli falvakban tovább maradtak meg a cvernával (házi vászoncérnával) vagy kékfestővel (festett fonállal) hímzett minták. Mire a tájegységnek ezt a részét is elérte volna a színese-dés, megkezdődött, majd végbement a kivetkőzés.
A díszes lepedők használata még korábban (a 2. vh. után) fejeződött be, azonban a gazdagon hímzett darabok máig megőrződtek (a modern házakban is) a szekrények mélyén, várva, hogy esetleg új funkciót kapjanak. Még a XX. sz. közepén is szőttek a zoboralji asszonyok, de a vászon anyaga már nem kender, hanem kender és pamut keveréke vagy tiszta pamut volt.
A zoboralji ingek és hímzésminták ma megváltozott funkcióban képezik Zoboralja élő nép-művészetét.
A funkciójukat vesztett régi hímzett textíliák helyi értékét mutatja, hogy új formában igye-keztek tovább éltetni azokat. Így pl. a férfiing metéléses mintájával abrosz betétjeként talál-kozunk: a két szél vásznat az ingujj hímzésével dolgozták egybe; ugyanakkor pl. egy gazda-gon hímzett férfiinget jól felismerhetően a sáfránysárga hímzésű ágyravalóból varrtak, való-színűleg színpadi szereplésre. A kivetkőzés Zoboralján legkésőbb az 1960-as évekre végbe-ment. A mára általánossá vált szűkujjú A mára általánossá vált szűkujjú, „zoboralji hímzés-sel” díszített rövid ingek viselése eredeti funkciójukban tehát legfeljebb 3-4 generáción
át tartott.
Annak ellenére, hogy a zoboralji női ingujjak ma ismert vászonhímzései aránylag újkeletűek, motívumaik nem fedik fel az átadás-átvétel módját és irányát (amint ez pl. a női főkötőknél tetten érhető). A mintakincs is csak a külső szemlélő számára mutat egységes képet, a beha-tóbb ismeret megkülönbözteti a mikrorégiók (vízmegi, hegymegi falvak, illetve a tájegység északi és déli falvai) mintáit és az ingujjakon fellelhető kompozíciókat. Az északi területek mintakincse és kompozíciói gazdagabbak, változatosabbak, színesebbek. (Pl.: a sinka- vagy sinkókörtefa és a sűrűcsipke az északi falvak jellegzetes mintája.)
Az „írás utáni váhegy” azaz az ingváll tömör hímzése is az északi falvak mintakincsét gazda-gította, és az északabbra fekvő szlovák tájak népviseletével mutat rokonságot. Jellemző, hogy a zoboralji női ingvállak hímzései közül a szlovák szakirodalom is ezt tartja számon.4
Az északi falvakban az ingujj alsó mintakompozíciója (mellé és körüle való minták) fölé min-dig varrtak egy vagy több sor ráadás mintát is. Az északi oldalon a minták színesedése is hamarább kezdődött.
A déli falvakban tovább maradtak meg a cvernával (házi vászoncérnával) vagy kékfestővel (festett fonállal) hímzett minták. Mire a tájegységnek ezt a részét is elérte volna a színese-dés, megkezdődött, majd végbement a kivetkőzés.
A díszes lepedők használata még korábban (a 2. vh. után) fejeződött be, azonban a gazdagon hímzett darabok máig megőrződtek (a modern házakban is) a szekrények mélyén, várva, hogy esetleg új funkciót kapjanak. Még a XX. sz. közepén is szőttek a zoboralji asszonyok, de a vászon anyaga már nem kender, hanem kender és pamut keveréke vagy tiszta pamut volt.
A zoboralji ingek és hímzésminták ma megváltozott funkcióban képezik Zoboralja élő nép-művészetét.
A funkciójukat vesztett régi hímzett textíliák helyi értékét mutatja, hogy új formában igye-keztek tovább éltetni azokat. Így pl. a férfiing metéléses mintájával abrosz betétjeként talál-kozunk: a két szél vásznat az ingujj hímzésével dolgozták egybe; ugyanakkor pl. egy gazda-gon hímzett férfiinget jól felismerhetően a sáfránysárga hímzésű ágyravalóból varrtak, való-színűleg színpadi szereplésre. A kivetkőzés Zoboralján legkésőbb az 1960-as évekre végbe-ment. A mára általánossá vált szűkujjú A mára általánossá vált szűkujjú, „zoboralji hímzés-sel” díszített rövid ingek viselése eredeti funkciójukban tehát legfeljebb 3-4 generáción
át tartott.