Vörös Péter költő, kritikus sírja
Temetők, sírkövek, sírhelyek
1965-ben érettségizett Érsekújvárban. 1970-től publikált, írásai közel húsz különféle lapban jelentek meg. 1983–1986 közt az Iródia tagja. ; Versei a Földet ér vándorlásunk (1989), BűnRossz Versek Anthológiája (1993) és az Iródia (1994) című antológiában jelentek meg. Első önálló kötete húsz év terméséből válogat, versein a neoavantgárd hatása érződik. Prózájában az elbeszélés, esszé, napló műfaji jegyei keverednek, történetei a lét értelmére kérdeznek rá. Utolsó kötete, mely 101 haikut tartalmaz, ellentétekre épül, a létet és a nemlétet állítja szembe. Kritikáiban, recenzióiban leginkább az Érsekújvárhoz és annak környékéhez kötődő alkotók pályáját kísérte figyelemmel. Irodalomkritikusi tevékenységével – többek között – az Új Szó és a Szabad Újság hasábjain találkozhattunk. ; A költővel egy sírban a költő húgának a férje, Söreg István nyugszik.