Vitális Sándor

* Selmecbánya, 1900. április 13. – † Budapest, 1976. június 21. / geológus, egyetemi tanár, Kossuth-díjas (1951) ; ; Vitális István fia. 1917-ben beiratkozott a budapesti tudományegyetemre. 1922-ben természetrajz–földrajz szakon végbizonyítványt kapott, 1923-ban bányageológiai értekezéssel doktori oklevelet szerzett. A szegedi tudományegyetemen Magyarország hidrogeológiája tárgykörből magántanári képesítést nyert (1942). 1922-től 1946-ig a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. vállalati geológusaként Pécs, Komló, Kátász (1922–24), Szászvár (1925–27) környékén és Ausztriában (1928) irányította a vállalat szénkutatásait. Utóbb a vállalat központjában a földtani osztályt vezette (1929–46) az államosításig. 1946- ban megbízták az országos méretű szénkutatás megszervezésével és irányításával. 1952-ben hamis vádak alapján letartóztatták, 1954-ben rehabilitálták és kinevezték a budapesti tudományegyetem alkalmazott földtani tanszékének tanárává. Nyugalomba vonulásáig (1971) vezette tanszékét. Földtani és vízföldtani kutatásai mellett bányatelepek, városok, iparművek ivó- és ipari vízellátásával foglalkozott. ; Az országos szénkutatás és szénvagyon-felmérés mellett irányításával kezdődött a radioaktív anyagok hazai kutatása, a recski érckutatás bentonitlelőhelyeinek kutatása és feltárása. Kezdeményezésére indult meg az ország földtani újratérképezése és hidrogeológiai térképezése. Szorgalmazta a Nagyalföld addig viszonylag elhanyagolt területének vizsgálatát. A szakmunkás- és szakemberképzésben is közreműködött. Sokoldalú szakirodalmi munkássága jelentős részben publikálatlan szakvéleményekből áll, közzétett munkáinak száma meghaladja a százat. Magyarország kőszénkészlete (1948) c. munkája kéziratban maradt. Fontosabb tanulmányai a Hidrológiai Közlönyben jelentek meg (Sikondafürdő és környéke hidrogeológiai viszonyai, 1933, Salgótarján megyei város vízellátása, 1938, Rózsaszentmárton és ; környékének hidrogeológiai viszonyai., 1941).