Master file0000065220
Master file0000073120 Master file0000074036 Master file0000078020 Master file0000078160 Master file0000078656

Vas Antal tanár sírja

Temetők, sírkövek, sírhelyek

Dr. Vas Antal tanár, irodalmár, muzeológus és helytörténész neve nem szerepel sem a Magyar Életrajzi Lexikon 1969-es kötetében, sem a szlovákiai magyar lexikonokban. A Szlovák Biográfiai Szótárban (SBS VI., 1994. 240. l.) és Szinnyei lexikonában (1914. 954. l.) viszont jegyzik őt. A Selmeci Királyi Katolikus Főgimnázium egykori pedagógusa 1851. május 1-jén született Baján. A gimnáziumot is itt kezdte, és Pécsett folytatta. Az utóbbi helyen harmadfél évig teológiát hallgatott, majd Pesten három évig bölcseletet tanult. Bölcseletből, latinból és görögből szerzett középiskolai tanári képesítést. 1876-ban lépett a tanári pályára, kezdetben Selmecbányán tanított. 1882-tõl Zsolnán tanár, 1890-ben Zomborba került, ahol a kereskedelmi iskolában a német nyelvet is tanította. Ez idő tájt változtatta Eiselt családi nevét Vasra. 1900-tól a bártfai magyar királyi állami gimnázium igazgatója. 1907-ig töltötte be ezt a tisztséget. Közben filozófiával, pedagógiával és nyelvtudománnyal foglalkozott, de érdekelte őt a muzeológia is. Egyik alapítója, 1907-től pedig első igazgatója volt a Sárosi Múzeumnak. Divald Károly irányításával már régebbtől részt vett Sáros megye múzeumi tárgyainak gyűjtésében. 1900-ban Bártfán önálló kiadványként jelentette meg a város és környéke nevezetességeiről szóló honismereti munkáját az alábbi címmel: Bártfán és környékén található mű- és történeti emlék és egyéb nevezetességek. Elkészítette a Sárosi Múzeum kiállításainak katalógusát is, amely szintén megjelent önálló kiadványként Vezető a Sáros megyei múzeum oklevélkiállításához Bártfán címmel (Bártfa, 1907). Tagja volt a bártfai Széchenyi Irodalmi Körnek is. (SBS VI., 1994. 240. l.) ; Több cikket publikált a szaklapokban s az egyes gimnáziumok évkönyveiben (Az akaratról és annak szabadságáról. 1881, Az ismeretek eredetére vonatkozó források eredetéről és megbírálásáról, Euripides vallási és bölcseleti nézeteiről, A nyelvtanítás reformjáról stb.) Az Aesopus és aesopusi mesék című dolgozata Eiselt névvel jelent meg a selmeci gimnázium évkönyvében 1882-ben. (Szinnyei J., 1914. 953. l.) ; A Szlovák Biográfiai Lexikon szerint Vas Antal 1913 után halt meg (a sírkő tanúsága szerint 1938-ban). Pontos halálozási dátumát egyelőre nem sikerült kiderítenünk, mint ahogyan azt sem tudjuk, hogyan és miért került Bártfáról újra Selmecbányára. A katolikus gimnázium 1916-ban kiadott Értesítőjében ugyanis az iskola tanárai közt szerepel, ezt írják róla: „Dr. Vas Antal, vil. m. kir. áll. gimn. nyugalmazott igazgatója, a hadiszolgálatban lévő tanerők helyettesítésére önként és díjtalanul vállalkozott tanár. A főgimnáziumi Segélyző Egyesület választmányi és igazgatósági, a Kath. és az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület, Selmecz- és Bélabánya törvényhatóságának és a róm. kath. elemi iskolaszéknek választott tagja tanította a IV. osztályban a magyar nyelvet, a III. osztályban a történelmet, heti 7 órában. Tanít 39 év óta.” (Dr. Rauchbauer J., 1916. 21. l.) ; Földi maradványai az Úritemetőben nyugszanak. Családja síremléke láthatóan már huzamosabb ideje a földön hever.

Felirat/szimbólum:

Rappensberger / Józsefné / sz. Bevelagua / Amália / 1831. - 1884. / és leánya / Dr Vas Antalné / sz. Rappensberger / Irma / Dr Vas Antal / nyug. gimn. igazgató / 1851. - 1938. / Áldás poraikra / és nyugodjanak békében!

Leltári szám:

3208

Gyűjtemény:

Értéktár

Település:

Selmecbánya   (Felső evangélikus temető - Úritemető)