Várkonyi Hildebrand Dezső

* Kéménd, 1888. augusztus 3. – † Budapest, 1971. május 20. / bencés tanár, filozófus, pszichológus ; ; Várkonyi Nándor (1896–1975) író és művelődéstörténész bátyja. Nyitrán érettségizett, főiskolai tanulmányait a pannonhalmi apátság Tanárképző Főiskoláján végezte 1906–1911-ben. 1913-ban középiskolai tanári oklevelet és a budapesti tudományegyetemen doktori címet szerzett. 1928–1929-ben ösztöndíjasként Párizsban, a Sorbonne Egyetemen volt tanulmányúton. 1929. december 27-én habilitálták egyetemi tanárrá és 1930–1940 között a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Pedagógiai-lélektani Intézetének, 1940–1944-ben a kolozsvári egyetem Lélektani Intézetének volt a vezetője. 1945-ben Budapestre költözött. 1947-ben kilépett a bencés rendből és családot alapított. 1954-ben történt nyugdíjaztatásáig a budapesti tudományegyetemen tanított. A társadalomtudományok több területét: a filozófiát, a pedagógiát, a pszichológiát és a gyermeklélektant művelte. Számos jeles doktorandusza és hallgatója volt: Tomori Viola (1911–1998) szociológus és pszichológus, Reitzer Béla (1911–1942) jogász, szociológus, Radnóti Miklós (1909–1944) költő, Ortutay Gyula (1910– ; 1978) néprajzkutató, Baróti Dezső (1911–1994) irodalomtörténész és mások. ; ; Főbb művei: ; A tudati adottság filozófiája, 1922, ; Aquinói Szent Tamás filozófiája, 1923, ; Tér és térszemlélet, 1925, ; A lélektan mai állása, 1928, ; Bevezetés a neveléslélektanba, 1937, ; A gyermek testi és lelki fejlődése, 1942, ; A lelki élet zavarai, 1943, ; Naplótöredékek, 1973, ; Pascal-értelmezések, 2003.