Tóth Zoltán

* Nagykeszi, 1883. december 5. – † Budapest, 1940. május 17. / gyógypedagógus, ; gimnáziumi tanár ; ; A lévai tanítóképzőben 1903-ban szerzett tanítói oklevelet. 1906-ban Budapesten gyógypedagógiai tanári diplomát kapott, emellett a tudományegyetemen pedagógiát, pszichológiát és filozófiát hallgatott, majd középiskolai tanári oklevelet szerzett természetrajz és kémia tárgyakból és a bölcsészdoktori címet is megkapta. 1905-től a budapesti Vakok Intézetének tanáraként működött. Az I. vh. alatt a Rokkant Ügyi Hivatal szociális irodáját vezette. 1919–1922-ben az Ifjú vakok Intézetének igazgatója volt, 1922-től haláláig pedig a maga alapította Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán tanított, 1924-ben igazgatói minőségben is. 1922–1940 között az általa kezdeményezett Magyar Gyógypedagógiai Társaság főtitkáraként és a Gyermekvédő Liga igazgatósági tagjaként is tevékenykedett. Az ő kezdeményezésére a gyógypedagógusok kapcsolatokat építettek ki a jog, az orvostudomány, a szociológia képviselőivel, ami lehetővé tette egy új szemléletű gyógypedagógia megalapozását. Egyik szakmai segítője Szondi Lipót (Nyitra) volt. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán ő vezette be a négyéves képzést és dolgozta ki az oktatás programját, valamint az intézmény szervezeti szabályzatát is. A képzés célja az érzéki, értelmi és erkölcsi fogyatékosok, valamint a beszédhibások gyógyító nevelésével foglalkozó tanárok felkészítése volt. Újdonságnak számított, hogy nagyothallók és gyengén látók is felvételt nyerhettek a felsőoktatásba. Nemcsak a fogyatékkal élő gyermekek, hanem a felnőttek gyógypedagógiájának művelését is szorgalmazta. ; ; Főbb művei: ; A vakok képzeletvilága, 1927, ; A gyógyítónevelés, 1928, ; A gyógyító–neveléstudomány legújabb irányelvei, 1931, ; A gyógypedagógia legújabb irányelvei (németül is), 1931, ; Általános gyógypedagógia, 1933, ; A gyógypedagógia szerepe az egyetemes nevelő gondolkodás kialakulásában,1935.