Tarnóczy Tamás

Tarnóczy Tamás

Más - egyéb

* Hőlak, 1915. január 15. – † Budapest, 2007. szeptember 14. / fizikus, akusztikus ; ; Az I. világháborút követően szüleivel Budapestre költözött, itt végezte el középiskolai tanulmányait 1933-ban és a szegedi tudományegyetemen matematika-fizika szakon szerzett tanári oklevelet. 1940-ben a budapesti műegyetemen Bay Zoltán tanársegédje lett, majd 1943-ban a későbbi Nobel-díjas Békésy György irányításával akusztikából doktorált a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Ettől kezdve elsősorban akusztikával foglalkozott. 1949-ben létrehozta az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetének keretében az Akusztikai és Ultrahang Kutatócsoportot. Érdeklődésének középpontjában a beszédkutatás állt. Az ultrahang zónalencsék, teremakusztikai dolgozatai és a beszédhanggal kapcsolatos kutatási eredményei nemzetközi jelentőségűek. Több akusztikai konferenciát és 1971-ben egy 1500 szaktudóst felvonultató nemzetközi akusztikai kongreszszust szervezett Budapesten. Közel 450 magyar és idegen nyelven írt dolgozata jelent meg, 19 könyvnek szerzője, társszerzője,szerkesztője volt. ; ; Főbb művei: ; Fizikai hangtan, 1945, ; Építészeti hangtan, 1948, ; Fizikai akusztika, 1963, ; Ultrahangok, 1963, ; Akusztikai tervezés, 1966, ; Zenei akusztika, 1982, ; Hangnyomás – hangosság – zajosság, 1984, ; Teremakusztika I-II., 1986, ; Einführung in die Musikalische Akustik, 1991.

Leltári szám:

11634

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb