Master file0000059350
Master file0000061397 Master file0000065440 Master file0000068782 Master file0000069606 Master file0000071468 Master file0000074558

Szent Vendel szobor Gútán

Szakrális kisemlék

Szent Vendel gútai szobra jelenleg a Szent Rozália parkban, közvetlenül a bejárat mellett áll. A mai Szent Rozália park volt a város régi katolikus temetője, de az 1965-ös árvíz után már nem temetkeztek ide a gútaiak. A temetőt valamikor a 80-as években számolták fel, és a helyén parkot hoztak létre. A szobor eredetileg a mai Iskola utca elején, a valamikori vásártéren állt. Kürti Endre írja a város emlékeit bemutató cikksorozatában, hogy Szent Vendel szobrát az eredeti helyéről a városi hővezeték építésekor távolították el, és a park kialakításakor került mostani helyére (Kürti 2004, 1). ; Szent Vendelt a szobor készítője pásztorruhában, nyakában köpennyel, bal vállán átvetett tarisznyával és a hátára csúsztatott kalappal ábrázolja. Lába mellett egy borjú hever. A szentnek korábban volt pásztorbotja is, amelyet két karjával átölelt, s amelynek alsó vége a jobb csizmájához, felső része pedig mellkasának bal oldalához volt támasztva. A pásztorbot Liszka József 1988-ból származó fényképén még látható (Liszka 2000, 91). 1998-ban a szobrot megrongálták, a bot eltűnt, a borjú fejét letörték. A rongálásról a Dunatáj című, magyar nyelvű regionális hetilapban az alábbi hír jelent meg: ; Megúszta az I. világháborút, a II. világégést, ám a múlt hét folyamán vandál kezek csúfították el … Az 1835-ös marhavész emlékére állíttatta Gúta városa a Szent Vendelt és báránykáját ábrázoló homokkőszobrot, amelyet pár éve felújítottak. Ismeretlen tettesek most letörték a bárány fejét, elcsúfítva a város oly kevés műemlékének egyik legértékesebb darabját. ; (Dunatáj 1998/32, 2) ; A területet, amelyen a szobor elhelyezkedik, és amelyet hatszög alakban feketére festett kovácsoltvas kerítés vesz körül, lebetonozták. A kerítés nyitható kapujának felső részén a vasból kivágott felirat olvasható: SZ. VENDEL. ; A szobor adatai: ; A talapzat betonból készült, lépcsőzetes. ; 1. lépcsőfok méretei: 135 cm x 95 cm x 13 cm ; 2. lépcsőfok méretei: 98cm x 78 cm x 9 cm ; A lábazat két részből áll, az alsó rész narancssárga színű terméskőből, míg a felső rész ugyanúgy, mint maga a szobor, fehér mészkőből készült. ; A lábazat alsó részének méretei: 71 cm x 54 cm x 33 cm ; A lábazat felső részének méretei: 57 cm x 45 cm x 150 cm ; A lábazat felső részén található egy kerettel körbehatárolt 39 cm x 55 cm nagy felirati mező, melyben barna színűre festett, vésett betűkkel a következő felirat áll: ; Tiged Tisztel ; Szent Vendelinus ; E Kö Sírodon ; Gutta Mezö Város ; Közönsége ; Mellyet a Te Tiszteletedre ; Emelt 1835 Esztbelt ; Márha Veszély Idein, ; Higy Ugy Partfogója ; Az Úr Istennel. ; ; A szobor magassága: 150 cm ; A szobrot az eső ellen egy feketére festett, boltíves, csipkézett szélű bádogtető védi. ; A szobor tájolása: észak–nyugat ; A kisemléknek alapítványt nem hoztak létre. A már korábban említett 1910. június 29-én kiállított Alapítványi oklevél leírja, hogy Szent Vendel szobra mellett, csakúgy, mint a Szentháromság szobornál található egy zárható kőpersely, amelyben a hívők az adományaikat szokták elhelyezni. „Az ezen perselyekben begyűlő összegek fogják képezni azon szorgalmi tőkéket, melyekből nevezett szobrok jókarban tartása eszközlendő” (GPH, Alapítványi oklevél, 3987/1910).

Felirat/szimbólum:

Tiged Tisztel / Szent Vendelinus / E Kö Sírodon / PRIVILEGIÁLT / Gutta Mezö Város / Közönsége / Mellyet a Te Tiszteletedre / Emelt 1835 Esztbelt / Márha Veszély Idein; / Higy Ugy Partfogója / Az Úr Istennel.

Leltári szám:

2500

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Szakrális kisemlék

Település:

Gúta   (Szent Rozália parkban, közvetlenül a bejárat mellett)