Master file0000081695
Master file0000081696 Master file0000081697

Szent András-bazilika

Épület, építmény

A komáromi Szent András-bazilika a város legfontosabb temploma, a város egyik domináns épülete. A Nádor utcában található, a Duna Menti Múzeum épületével szemben. A jezsuiták emelték 1748-1756 között. Az 1763-as földrengés során romba dőlt, de a rákövetkező években az eredeti tervek alapján újjáépítették. Mai formájában 1768-1771 között épült barokk stílusban.

A jezsuita rend felbomlása után a bencés rend kezébe került. Számos tűzvészt és természeti csapást megélt. Az 1848-as nagy városi tűzvész majdnem teljesen elemésztette. 1860-ra állították helyre, közadakozásból.
A tornyok csonkák maradtak, a ma is látható karcsú tetőzetet 1896-ban emeltette Majláth Gusztáv Károly plébános. A templom harangjait az első világháborúban rekvirálták. 1924. július 13-án Majer Imre plébános szentelte fel az új harangokat, melyek 90000 koronába kerültek. Az egyik harang 20000 koronás költségét saját maga állta.
A templom a második világháborúban több gránáttalálatot kapott, a tetőzet sérült, valamint kitört a festett ablakok egy része. Az 1970-es években műemlék épületként állami támogatással felújították. A templom híres jó akusztikájáról, gyakran tartanak itt orgonaversenyeket.
Egyik oldalkápolnájában áll az első világháborúban elesett katolikusok emlékműve 1931-ből, Berecz Gyula alkotása. A második világháborúig a templomból indult az úrnapi körmenet (komáromi nevén prosecció), melyben felvonultak a város céheinek, ipartársulatainak tagjai zászlóikkal (melyeket szintén a templomban őriztek). A menetben az első világháborúig a várbeli katonaság díszszakasza és a katonazenekar is részt vett. A templom keleti falán látható Szent Flórián szobra és a város címere.
2013-ban a templom homlokzata és egyik tornya került felújításra.
A templom 2018-ban nyerte el a bazilika (basilica minor) rangot. A kitűnő akusztikával rendelkezik és a régió egyik legkiválóbb hangzású impozáns orgonája hangversenyek rendezésére is alkalmat ad. Az orgonát Carl Friedrich Ferdinand Buckow porosz királyi és osztrák császári és királyi orgonaépítő készítette.
A főoltárt a bécsi Karl Petrus készítette 1855-1860 között. Az oltárkép Szent Andrást ábrázolja.
A templom alatt nagy kiterjedésű, 3 szintes kripta található, ahol mintegy 500 sírfülke fekszik. Többségük üres, sosem használták.

Évszám:

1768-1771

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Épület, építmény

Település:

Komárom