Master file0000049830

Szőke József

Más - egyéb

* Nyitranagykér, 1928. szeptember 16. – † 2010. október 24. Somorja / író, lapszerkesztő, művelődésszervező, bibliográfus, közéleti személyiség ; ; Budapesten érettségizett, 1955-ben magyar szakos tanári oklevelet szerzett a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán. 1950-1952-ben a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség magyar osztályának előadója, 1952-1969-ben az Új Ifjúság főszerkesztője. 1969-ben rövid ideig a Csemadok KB főtitkára, majd politikai okokból leváltották. 1970-1972-ben a Hét szerkesztője volt. 1972-1990-ben a Csemadok központi levéltárosa. 1995-1997 között az Életünk c. hetilap főszerkesztője. Tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának (1978-1989). Fábry Zoltán-díjas, 2006-ban megkapta a Posonium Irodalmi Díj Életműdíját. ; Az ötvenes évek elején kapcsolódott be az újjászülető kulturális életbe. A hatvanas években írt regénye Katicabogár címen jelent meg. Később sikeres meséket írt Aiszóposz, a magyar népmese, az állatmese modorában. Életművének csúcsa a csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiájának (1945-1985) összeállítása. Szerkesztője volt (Viczián Jánossal) a Ki kicsoda Kassától Prágáig c. lexikonnak (1993). ; Szőke József tagja volt a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának. ; Élete utolsó éveit Vajkán töltötte, ott helyezték örök nyugalomra. ; ; Díjai: ; - Fábry Zoltán-díj ; - Posonium Életműdíj ; ; Művei: ; 1. Az asszony vár (elbeszélések, 1959) ; 2. Katicabogár (regény, 1964) ; 3. A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája ; - I. köt. 1945-1960 (1982) ; - II. köt. 1961-1970 (1985) ; - III. köt. 1971-1980 (1986) ; - IV. köt. 1981-1985 (1990) ; 4. A síró hóember (mesék, 1985) ; 5. A napraforgóvá változott lány (mesék, 1989) ; 6. Nagykér (monográfia, 1993) ; 7. Ki kicsoda Kassától Prágáig? (szerk. Szőke József, Viczián János, Szekszárd, 1993) ; 8. A hencegő nyúl (mesék, 1995) ; 9. Csomó a szivárványon (1997) ; 10. Csatangoló. Történelmi séták Szlovákia legszebb tájain (2005)

Leltári szám:

11078

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb