Strba Sándor
Más - egyéb
* 1946. október 18., Érsekújvár - / magyar-német szakos tanár, helytörténész, Érsekújvár krónikása ; ; Alapiskolai tanulmányait a mai Czuczor Gergely Alapiskola elődjében végezte, szülővárosában érettségizett (1964), tanári diplomát szerzett (magyar-német szakon) a nyitrai Pedagógiai Főiskolán (1972), majd a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán (1983). ; ; 1971-től az udvardi szakközépiskola magyar-német szakos tanáraként, 1988–1992 között az érsekújvári Honismereti (mai Thain János) Múzeum helytörténeti kutatójaként tevékenykedett. 1992-től 2004-ig ismét Udvardon tanított német nyelvet, majd öt éven át német nyelvet oktatott a pozsonyi Közgazdasági Egyetem Érsekújvárra kihelyezett Kereskedelmi Karán. 2004-től német nyelvet oktató magántanárként és a város krónikásaként tevékenykedik. ; ; Több évtizedes tanári munkássága eredményeként kidolgozta a „Pontozásos értékelés” tervezetét alap- és középiskolák részére. ; ; Helytörténeti ténykedése során közel 500 írása jelent meg szlovákiai heti-és napilapokban. Tíz helytörténeti jellegű magánkiállítást rendezett, valamint 2 videofilm szövegkönyv írója. Feleségével, Katalinnal megalapították a Bibliotheka Kaláka Magánkönyvtárat (1999). Helytörténeti jellegű előadásain kívül a város nevezetességeit ismerteti meg az idelátogató turistákkal. ; ; Kitüntetései: ; Polgármesteri-díj (1997), Pro Urbe-díj (2007), Pátria-díj (2013). ; ; 2016-ig megjelent művei: ; - Érsekújvár története képekben 1545-1691 (1991), ; - Jeles Újváriak (1992), ; - Érsekújvár száz képeslapon (1997), ; - Érsekújvári római katolikus plébániatemplom (2001), ; - Strba Sándor –Lang Tamás: Az érsekújvári zsidóság története (2004), Érsekújvári képes album (2005), ; - Thain János a tanár, festőművész, néprajzgyűjtő és múzeumalapító (2005), ; - Strba Sándor–Strba Katalin: Érsekújvár az irodalom tükrében (2006), ; - Sándor Strba–Tomáš Lang: Holokaust na južnom Slovensku (2006), Érsekújvár hajdan és ma – Nové Zámky kedysi a dnes (2008), ; - Érsekújvári temetők – Novozámocké cintoríny (2009), ; - Ferenc-rendi templom és kolostor (2009), ; - Az érsekújvári Csemadok 60 éve (2009), ; - Luzsicza Lajos, a festőművész, az író, a lokálpatrióta (2010), ; - Érsekújvár (2014). ; - Nové Zámky (2015) ; ; ; ; ; ;  ,