Római katolikus templom
Épület, építmény
1673- ban az ellenreformáció idején a Zichy család földesurai lerombolták a református templomot, melynek helyébe építették meg a klasszicista stílusú jelenlegi római katolikus templomot. ; A magyar "búcsú" kifejezés arra utal, hogy az ember búcsút vesz a rá váró büntetéstől, Jézusnak az Egyház révén közvetített kegyelme által. A búcsú kapcsolódhat a templomok védőszentjének évente megtartott emlékünnepéhez is. Csicsón ez a nap augusztus 15, mivel a Szűz Mária Mennybevétele római katolikus templom Nagyboldogasszonynak van szentelve. Ezért Csicsón a búcsú vagy augusztus 15-én van, ha az vasárnapra esik, vagy augusztus 15-e utáni első vasárnap, legkésőbb augusztus 21-én. ; ; Nepomuki Szent János barokk kőszobra – lábánál kisded, díszesen faragott talpazattal a római katolikus templom előkertjében, felállítva 1890-ben a zárda az óvodával és iskolával átadásakor. Emeltette Kálnoky Adél grófnő, gróf Waldstein János özvegye, Sabran-Ponteves hercegné. ; ; Az első világháború áldozatainak rózsaszínű márvány emléktáblája – a templom kőkerítésének külső oldalán. ; ; Szentély: ; ; Főoltár „Szűz Mária mennybevétele” oltárképpel, két oldalán aranyozott kerubokkal. ; Bal oldali mellékoltár Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-Nagyboldogasszony színes szobrával. ; Jobb oldali mellékoltár Jézus Isteni Szíve színes szobrával. ; Az oldalkápolnában az oltár felett fakereszt, színezett korpusszal-Jézus testével, rajta áll a feltámadott Jézus zászlóval a kezében, az oltár alatt Jézus fekszik a koporsóban. Itt található a gyóntatófülke. ; A volt oratóriumban Szent József és Loyolai Szent Ignác szobra van. ; Az oldalkápolna bejáratánál, a főoltár melletti talapzatra színezett Piéta-szobor van helyezve. ; Az előtér falfülkéjében Szent József szobra a kisdeddel látható. ; A főhajóban levő szobrok, táblák: ; Balról Lisieux-i kis Szent Teréz, jobbról Szent Antal kisdeddel szobra áll. ; A templom oldalsó falain 14 festett dombormű ábrázolja Krisztus Jézus kínszenvedését, halálát és sírbatételét. Jobbról, a domborművek között egy hatalmas fából készült missziós kereszt függ felirattal: MENTSD MEG LELKEDET! MISSIO 1890 MEGÚJÍTVA 1903 1914 1924 1926 1935. ; Itt található a fából készült aranyozott szószék kupolával, tetején a szentháromság jelével. A kerek, lábon álló, vörös márványból készült keresztelőmedence és a vörös márvány szenteltvíztartó a 19. század elejéről valók. A csicsói katolikus egyházközség kegyurainak három emléktáblája a templom belsejében van. ; Az elsőn Zichy István gróf fiainak, Lajosnak (1805–1810), Ágostonnak (1807–1807), Vilmosnak (1811–1818), valamint nővérének Marianne-nak (1784–1817) sírkőfeliratai vannak. Második tudtunkra adja nagyságos gróf Johann Waldstein-Wartenberg, szül. Bécsben 1809. augusztus 21-én, Zichy Theresia grófnővel 1844. február 17-én, ill. Kálnoky Adél grófnővel 1871. november 18-án kötött házasságát. Valamint címeit: cs. és kir. kamarás, a család elismert feje, a Ferenc József-nagykereszt birtokosa, a Szent István-rend lovagja, belügyminiszteri titkos tanácsos, a filozófia doktora stb. ; A harmadik fém emléktábla Kálnoky Sándor gróf az egyház pártfogója és neje Marie-Theresie Schönburg-Hartenstein hercegnő emlékét örökíti meg. A karzatban orgona van, tornyában két harang, kis- és nagyharang lakik. Működő toronyóra mutatja az időt és üti az órák számát. ; ; Ezeken kívül még további értékes szentképek, feszületek, gyertyatartók stb. találhatók a templomban és a sekrestyében. ; ; ; ; A CSICSÓI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ PLÉBÁNOSAINAK NÉVSORA ; (a dátumok a működési éveket jelzik) ; ; (Kolozsnémai leányegyház) ; 1675-2008 ; Hármossy Jakab 1675-1677 ; Olasz Pál 1677-1679 ; Mérey Mihály 1679-1689 ; Palásti Márton 1689-1690 ; Hédervári János 1690-1690 ; Szentmihályi János 1716-? ; Palásti Márton ?-1724 ; Pongrácz Gáspár 1724-1726 ; Erdődy Pál 1726-1731 ; Stankovanszky György 1731-1739 ; Vadász János 1739-1751 ; Klastromi András 1751-1752 ; Kálmáni István 1752-1764 ; Andics Ferenc 1765-1773 ; Talabér Baltazár 1773-1806 ; Reiner János 1806-1821 ; Paunacz Mihály 1821-1853 ; +Csáktornyay Antal 1853-1890 ; Gaál István 1891-1907 ; Mráz György 1907-1908 ; +Dr. Szőke Kázmér 1907-1927 ; Király József 1928-1948 ; Beltovszky László 1948-1952 ; Záhradník István 1952-1956 ; Farkas Jenő 1956-1959 ; Gilányi László 1959-1959 ; *Németh Romuáld János OSB 1959-1965 ; *Farkas László 1965-1967 ; *Dr. Czuczor Menyhért Ferenc OSB 1967-1976 ; *Kátai Imre 1976-1989 ; *Lengyel Sándor 1989-1990 ; *Sztyahula Lucián László Thlíc.1990-2005 ; *Mózes Gyula 2005- ; ; OSB-Ordo Sancti Benedicti-Szent Benedek rend ; + Csicsón vannak eltemetve, * nem helyben lakó plébánosok ; ;