Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek

* 1570. október 4. Nagyvárad - † 1637. március 19. Pozsony / bíboros, esztergomi érsek, műfordító, filozófus, egyetemi tanár ; ; Református nemes család fia. Apja Pázmány Miklós bihari alispán, anyja Massai Margit. ; 1580-ban Nagyváradon kezdte iskoláit. 1582-ben megözvegyült apja elvette a katolikus Toldy Borbálát. Mostohaanyja és Szántó István, az első magyar jezsuita hatására 1583-ban katolizált, 1583-87-ben a kolozsvári jezsuita gimnázium növendéke volt. 1587-88-ban elvégezte a filozófia első évét, s belépett a jezsuita rendbe. 1588-90-ben novícius Krakkóban, fél évig Jaroslawban. ; 1590 ősze -1593 tavasza között Bécsben a filozófiát végezte. Elöljárói kitűnő képességei miatt Rómába küldték. 1593-97-ben a Collegio Romano teológusnövendéke, az utolsó évben harmadik próbaévét töltötte. 1597-ben mintegy tíz évig tartó rendszeres tanulás után elnyerte a hittudományok doktora fokozatot és áldozópappá szentelték. ; 1597-1600-ban Grazban filozófiát tanított, öt latin nyelvű disszertációs tézisfüzetet állított össze. 1598-ban megbízták az egyetem bölcsészettudományi tanszékének vezetésével. Aquinói Szent Tamásnak Arisztotelészre épülő rendszerét (dialektikát, fizikát, metafizikát) tanította. ; 1600. október 15-én Vágsellyére, 1601 februárjában Kassára küldték magyar gyóntatónak. ; 1602 nyarán Magyari Istvánnak Az országokban való sok romlásoknak okairól című könyvére írt Feleletével (Nagyszombat, 1603) megnyitotta hitvitáinak sorát. ; 1603-1607 között újra Grazban tanított, ezúttal teológiát. Ekkor írta Imádságos könyvét (Graz, 1606). Népszerűségét mutatja, hogy a szerző életében további három kiadása jelent meg (1610, 1625, 1631). ; 1606. november 4-én teológiai doktor lett. ; 1607 novemberében végleg visszatért Magyarországra, s Forgách Ferenc esztergomi érsek mellett a kibontakozó katolikus megújulás irányítója lett. 1608-ban a pozsonyi országgyűlésen tiltakozott a jezsuiták száműzetését kimondó határozat ellen. Számos nemesi családot térített vissza a katolicizmushoz. ; 1609-ben ironikus hangú vitairatban támadta meg Alvinci Pétert (Öt szép levél, uo., 1609). Alvinci gyors válaszára még ugyanezen évben replikázott (Alvinczi feleletének megrostálása, Pozsony, 1609). ; Másik vitairata (Az nagy Calvinus Jánosnak Hiszekegy Istene, Nagyszombat, 1609) a protestáns rendeket úgy fölháborította, hogy perbefogását követelték. ; Hitvitáinak tanulságait leszűrve Pázmány végül összeállította fő művét, a katolikus hitvédelem hatalmas szintézisét, az Isteni igazságra vezérlő Kalauzt (Pozsony, 1613). Ezt követő polemikus írásai a Kalauz tételeit védik (Az kálvinista prédikátorok [...] tekélletességének tüköre, Bécs, 1614, Csepregi mesterség, uo., 1614, Szyl Miklós álnéven, Csepregi szégyenvallás Prága, 1616). ; 1614. december 15.-1615. január 24. között Pázmány Rómában tisztázta magát állítólagos szabados életmódjának és protestáns kapcsolatainak vádja alól. Aquaviva rendi generális lebeszélte arról, hogy átlépjen a karthauzi rendbe. ; Forgách érsek halála (1615. október 16.) után mind a bécsi udvar, mind a magyar katolikus egyház benne látta az egyedüli lehetséges utódot. A pápa föloldotta jezsuita fogadalma alól, s turóci préposttá, 1616-ban esztergomi érsekké nevezték ki. Ezzel az ország főkancellárjává is vált, s a királyi tanácsban jelentős szerephez jutott. II. Ferdinánd magyar királlyá választása mellett érvelt, s 1618. július 1-jén ő koronázta meg. ; Bethlen hadjáratai alatt többnyire Bécsben tartózkodott, a béketárgyalások részese volt. ; 1623-ban Bécsben magyar papnevelő szemináriumot alapított (Pázmáneum). Lefordította Kempis Tamás Imitatio Christi című művét (Kempis Tamásnak Krisztus követésérül négy könyvei, Bécs, 1624). E művének ajánlásában fogalmazta meg a kor egyik jellemző fordítói elvét: egyformán fontos követelmény „az értelem hív magyarázása” és „a szólásnak kedvesen folyó módja”, azaz a tartalmi pontosság és a szép magyar stílus. ; A Kalauzára latinul válaszoló (1626) Fridericus Baldvinus wittenbergi teológiai professzor ellen magyar nyelven írta A setét hajnalcsillag után bujdosó lutheristák vezetője (Pozsony, 1627) című iratát, hangsúlyozva, hogy tudatosan választja a latin helyett a magyar nyelvet: „És jóllehet deákul is tudok, de mivel a Kalauzt a magyarokért, magyarul írtam, annak oltalmát is magyarul akarom irnya, nemzetségemnek lelki orvosságért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert ha másnak szabad a magyar könyvre deákul felelni, engem sem tilthat, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre.” ; 1629. november 19-én VIII. Orbán pápa bíborossá nevezte ki. ; 1632 tavaszán Rómában II. Ferdinánd követe. Feladatát nem tudta teljesíteni, a pápát nem sikerült megnyernie a Habsburg-dinasztia érdekeinek felkarolására. ; 1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapított, egyelőre csak teológiai karral, vezetését jezsuitákra bízta. ; 1636-ban az erdélyi fejedelmi trónért folyó küzdelemben sikeresen közvetített I. Rákóczi György és Bethlen István között. A Habsburgoktól független, önálló erős Erdély szükségességét már korábban hangoztatta: „A protestáns Erdély biztosítéka a magyar szabadságnak, a katolikus Magyarország pedig biztosítéka annak, hogy Magyarország szíve katolikus marad.” ; Pozsonyban megjelent kb. száz prédikációját tartalmazó gyűjteménye, negyven évi hitszónoki tevékenységének eredménye. ; 1636 karácsonyán prédikált utoljára. ; 1637. március 19-én hunyt el Pozsonyban. Végakarata szerint ebben a városban, a Szent Márton székesegyház kriptájába temették el. ; ; Írói munkásságát elsősorban gyakorlati célok irányították: „Nekünk nem hímes szók, hanem erős valóságok kellenek.” A katolikus egyházi irodalomnak szinte minden műfajában fontosat alkotott. Grazi filozófiai előadásainak vezérfonala Arisztotelész, tanítását spanyol jezsuiták kommentárjaival egészítette ki. A skolasztikus teológiát Aquinói Tamás alapján tanította, de nem a teljes dogmatikát, hanem a Theologia scholastica válogatott fejezeteit. Latin nyelvű munkái kéziratban maradtak, csak összes művei kiadásában jelentek meg. Dialektikája a század egyetlen hazai szerkesztésű katolikus logikai összefoglalója. Pázmány tankönyvnek szánta, a kéziratot nyomtatás céljára tisztáztatta le. A kiadást halála akadályozta meg. A munka a katolikus skolasztika arisztotelianizmusának szellemében tárgyalja anyagát. ; 1599-től dolgozott Diatriba theologica című vitairatán, amely William Whitaker cambridge-i anglikán teológus ellenében védelmezi Roberto Bellarmino fölfogását. Pázmány Rómában kapcsolatban állt Bellarminóval, a körötte kibontakozó vitában ő is részt vett. A vita központi témája, az „igaz egyház” ismérvei későbbi, magyar nyelvű hitvitázó írásaiban is visszatérnek. Vitairatait erős logika, tömörség, a bonyolult jelenségek áttekinthetővé, az elvont fogalmak szemléletessé tétele, a különféle hangnemek alkalmazása jellemzi a pátosztól az iróniáig, a nyersességtől a líraiságig. Kiaknázta a protestáns felekezetek közti ellentéteket, ütköztette nézeteiket. Stílusát találóan jellemzi Kosztolányi: „tollán forró tinta csordogál, kalamárisában pedig tűz van, égi szikra, de a poklok kénköves lángja is”. ; Feleletében egyháztörténeti és teológiai érveket állít előtérbe, de ha kell, a logika eszközeivel él, pl. a katolikusok bálványimádásának vádjára feleletül kimutatja a különbséget a képek „imádása” és tisztelete között (Keresztyéni felelet a megdicsőült szentek tiszteleteirül, Graz, 1607). Az nagy Kálvinus Jánosnak Hiszekegy Istenében összefüggéseikből kiragadott idézetekkel illusztrálja, hogy Kálvin tanai mindenben ellenkeznek a keresztény alapigazságokkal. ; Legsikerültebb stílusremeklése az Öt szép levél, nem elvont hittételeket fejteget bennük, hanem eleven képet rajzol egy tudatlannak beállított protestáns prédikátorról, így fordulatos stílusparódiává válik. ; Kalauza a felekezeti polémiák valamennyi vitás kérdésére igyekszik választ adni: előbb az általánosan elfogadott keresztény hittételeket veszi sorra, majd a felekezeti különbségeket taglalja. Cáfoló és érvelő részletei, érzékletes képei, többszörösen alá- és mellérendelt, ritmikus körmondatai, metaforái, fokozásai és halmozásai mind a korai barokk próza jellegzetes vonásai. Mivel a Kalauzra protestáns részről érdemi válasz nem érkezett, csupán némely részleteit támadták meg, Pázmány csak rövid írásokban válaszolt. ; Hitbuzgalmi írásai, az Imádságos könyv és a Kempis-fordítás a katolikus kegyességi élet föllendítését szolgálták. Stílusuk oldottabb, lágyabb, líraibb, de az érzelmeken ezekben is átsüt az értelem világossága. ; Irodalmi szempontból prédikáció-gyűjteménye a legjelentékenyebb. A „minden vasárnapokra és egynéhány ünnepekre” írt beszédeket nem a gyönyörködtetés, hanem az erkölcsi hasznosság szándékával írta. Bennük nem fejteget hittételeket, nem is vitázik, inkább erkölcsöt tanít. Etikájának központi kategóriája a szándék: a tetteket eredményüktől függetlenül ez minősíti. Nagy jelentőséget tulajdonít az akaratnak és az okosságnak. A társadalom minden rétegéhez szól, józan valóságérzékkel gyakorlati útmutatást, követhető erkölcsi normarendszert ad. „Pázmány e műveiben nem a barokk elem a szembetűnő, sőt prédikációiban éppen ő száll szembe a barokk stílus nem egy sajátságával.” (Klaniczay Tibor) ; Mind beszédei, mind egyházszervezői és egyházpolitikai tevékenysége segítették a rekatolizációt, a magyar katolikus megújulást. ; Művei a magyar nyelv végleges diadalát jelentik, az egyházi prózában számos elvont fogalmat ő fejezett ki először magyarul. Nyelvének feszes szerkezete, skolasztikán iskolázott világossága, árnyalt, sokszínű stílusa századokra követendő hagyományt teremtett, így vált írói munkássága az egész magyar irodalom számára gazdag örökséggé. „Ismerte a magyar nyelv minden titkát. Az ő prózája gyengéd és erőteljes, hajlékony és kemény, bonyolult körmondatai szilárd nyelvi-logikai építmények: építőkövei az élőbeszéd.” (Tarnóc Márton) ; ; Jelentőségét Kosztolányi fogalmazta meg legteljesebben: „Ő a magyar próza atyja és törvényhozója… Ha őt forgatom, nem érzem a nyelvújítás szükségességét, nem látom azt a hiányt, melyre egy század múlva, a 18. század elején döbbentek rá azok, akik tővel-heggyel új feladatokhoz akarták törni nyelvünket. Nem akarom kisebbíteni e mozgalom érdemét. Tudom, hogy nélküle ma is dadogni kellene sokunknak, stílusunk hézagos, fogyatékos lenne. De bizonyos, hogy előtte gyökeresebb, velősebb volt prózánk…”