Presinszky Lajos
Más - egyéb
* Nagycétény, 1939. december 10. – † Somorja, 2010. április 3. / helytörténész, tanár ; ; Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte, a párkányi gimnáziumban érettségizett 1957-ben. A pozsonyi Felsőfokú Pedagógiai Főiskola magyar tagozatán 1960-ban szerzett földrajz–történelem szakos tanári oklevelet. Tanítói pályáját Nagycétényben kezdte, majd Nagylégen és Nagyszarván tanított. 1967–1984 között Szlovákia Kommunista Pártjának dunaszerdahelyi járási bizottságán dolgozott, 1984–1986-ban mint független pártelnök. 1988-tól haláláig a somorjai Honismereti Ház vezetője volt. Elsősorban helytörténettel, a csallóközi paraszti és a népi hagyományok gyűjtésével foglalkozott. Nemcsak írt, hanem szerkesztett is könyveket. ; ; Főbb művei: ; Fejezetek Tejfalu történetéből, 1993, ; Százhúsz éves a somorjai önkéntes tűzoltóság (Csiba Lászlóval), 1993, ; Nagyszarva, 2000, ; Dercsika – a 2000. év tükrében, 2000, ; Felső-csallóközi arcképcsarnok CD, 2000, ; Nagypaka, Kispaka, Csukárpaka (Frederik Federmayerrel, 2001, ; Fejezetek Vásárút történetéből, 2002, ; Fejezetek Nagycétény történelméből, 2002, ; Fejezetek Nagyabony történelméből (társszerző), 2002, ; Fejezetek Csallóközkürt történelméből, 2002, ; Múltról a jelennek – fejezetek Éberhard történelméből (Szilinszky Ferenccel, 2002, ; Somorja és Tejfalu földrajzi nevei és gazdaregulái (Móricz Zoltánnal), 2002, ; Fejezetek Szentmihályfa történelméből, 2003, ; Alistál, Felistál, Tőnye, 2004, ; Fejezetek Nagybodak történelméből (Ágh Magdolnával ), 2006, ; Fejezetek Úszor történelméből (Brányik Györggyel), 2006.