Pozsony városfalának megmaradt szakasza

Pozsony városának első erődítésére valószínűleg a tatárjárás után került sor, a 13. század második felében (szabad királyi várossá 1291-ben lett). A 14. század középső harmadában már megvolt mind a négy városkapuja, napjainkra azonban csak az északi Mihály-kapu maradt fenn (többször átépített, modernizált formában. Más források szerint ekkor még csak az északi Szent Mihály-kapu, a keleti Szent Lőrinc-kapu és a nyugati Vödrici-kapu állt, a déli Halász kaput a 15. század elején építették. ; Pozsony városfalának végső középkori kiépítésére Zsigmond uralkodása idején, a 15. század első évtizedeiben került sor (Zsigmond egyébként is sok figyelmet fordított Pozsonyra: a város pénzverési és címerhasználati jogot is kapott tőle). A teljes körülkerített terület csaknem 22 hektár volt, ami a későbbiekben rendkívül szűkösnek bizonyult, a folyamatosan kiépülő külvárosokkal együtt csaknem 100 hektáron a 17. század elején újabb fallal vették körül. ; A török veszély elmúltával a városfalak gátjai lettek a város fejlődésének. Mária Terézia végül 1775-ben rendelte el a lebontásukat. ; A Zsigmond-kori erődítésnek csupán a nyugati szakasza maradt fenn, nem véletlenül, hiszen ez a várhegy keleti szélén áll, vagyis errefelé nem terjeszkedhetett a város. A fal kettős rendszerű, egy alacsonyabb külső és egy magasabb (körülbelül 8 méter) belső kőfalból áll, a kettő közt árokkal (természetesen volt külső árokrendszer is, aminek nem maradt nyoma). A falat félkör alaprajzú, változatos bástyák tagolják: a külső falon, a belsőn, illetve összezárva a két kőfalat. A Szent Márton székesegyháztól északra megmaradt (és természetesen részben rekonstruált, azaz visszaépített) észak-déli irányú városfal belső falán rekonstruálták az egykori külső fa gyilokjáró egy részletét is.