Pongrácz Zoltán

* 1912. február 5. Diószeg, † 2007. április 3. Budapest / zeneszerző, karnagy, az MMA posztumusz tiszteleti tagja ; ; 1912. február 5-én született, Diószegen, Pozsony megyében (ma Sladkovičovo, Szlovákia) Novák Ida (1883–1924) tanítónő és Pongrácz Ernő (1882–1972) sebészorvos első gyermekeként. Öten voltak testvérek, de egy kislány meghalt, a három fiatalabb fiú sebész, grafikus és mérnöki pályát választott. ; ; Az elemi iskolát Diószegen végezte, majd az 1921/22-es tanévben a gimnázium első osztályát már Pozsonyban. A század eleji polgári családban felnövekvő Zoltán számára minden napos volt a muzsika. Édesanyja zongorázott, a család egyik muzsikus barátja, Rajter Lajos pedig gyakori vendég volt a szülői házban, aki az első zsengéket átnézve további munkára ösztönözte a tizenéves fiút. Szinte magától értődő volt, hogy mikor 1922-ben Budapestre kerülve az Érseki Katolikus Reálgimnáziumban, azaz a Rákócziánumban folytatta tanulmányait, magánúton zeneszerzést is kezdett tanulni Mathia Károly gimnáziumi énektanárától. Első kompozícióját – mely romantikus szerzők hatását viseli magán – Heinrich Heine Loreley című versére komponálta mezzo hangra hegedű-zongora kísérettel. 1930-ban, nyolcadikos gimnazista korában nyerte első zeneszerzői versenyét, gordonkára és zongorára írt Szonettjével. Tanárai tudatában voltak tanítványuk zenei tehetségének, így a végzős gimnazista Pongrácz Zoltánt az a megtiszteltetés érte, hogy az iskola dísztermét felavató ünnepségre az iskola magyar tanárának, Radványi Kálmánnak mesejátékához kísérőzenét írjon. A meghívott vendégek között Dohnányi Ernő is helyet foglalt, aki a hallottak alapján támogatásáról biztosította az ifjú zeneszerző-jelöltet. Pongrácz a Zeneakadémián Kodály Zoltánnál akart zeneszerzést tanulni. Az édesapa, Pongrácz Ernő jó érzékkel ismerte fel, hogy Kodályhoz a legrövidebb út a népzenén keresztül vezet, ezért fiának azt tanácsolta, hogy a nyári vakáció alatt gyűjtsön népdalokat a Felvidéken. Így a szeptemberi zeneakadémiai felvételin a saját kompozíciókon kívül a nyáron gyűjtött népdalokat is bemutatta Kodálynak, aki miután figyelmesen átnézte a gyűjtött anyagot, közölte az első óra időpontját. Pongrácz 1930–1935 között tanult zeneszerzést Kodály irányítása alatt a Zeneakadémián. Ez az öt év kitörölhetetlenül bevésődött az ifjú zeneszerző sejtjeibe. ; ; Kodálynak köszönhetően Pongrácz 1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjával ismét népdalgyűjtő útra indult a Csallóközbe és Galánta környékére, ahol mintegy hatszáz népdalt gyűjtött. A lejegyzett népdalok egy része – sok hasznos szolfézsgyakorlattal együtt – az Énekjegyzetek című kiadványban látott napvilágot, melyet a Rákócziánumban tartott énekóráin ismertetett meg a tanuló ifjúsággal. Az egykori Alma materébe visszatérő fiatal tanár – első alkalommal, de nem utoljára – saját könyvet írt diákjai számára. ; ; Pongrácz Zoltán 1935-ben kapta meg zeneszerzői diplomáját, azonban továbbra is Kodály mellett maradt: az 1935/1936-os tanévet egy évig ún. volontőrként, azaz fizetés nélküli asszisztensként töltötte mestere mellett. 1937/1938-ban Bécs lett az életút következő állomása, ahol Rudolf Nilius karnagyképzőjében vezénylést tanult. Az ösztöndíj lejárta után hazajött, és egy tanévig a Rákócziánumban tanított éneket és zeneelméletet, majd 1939/1940-ben az Operaházban korrepetítor volt Sergio Failoni és Rubányi Vilmos mellett. Az 1940/1941-es tanévre egy újabb ösztöndíjjal Berlinbe, a Humbold Egyetemre ment, hogy összehasonlító zenetudományt tanuljon. Az egyetem hatalmas könyvtárának és lemezgyűjteményének köszönhetően itt találkozott először autentikus indonéziai és kelet-ázsiai népzenével. E kutatómunka nyilvánvaló eredménye az 1942-ben komponált Gamelán zene, melyben a szerző az őt ért ezernyi egzotikus hatást a saját zenei nyelvére fordította le, és sikeresen kombinálta a szuggesztív, kolorisztikus hatásokat, a gamelánra jellemző sajátos formavilágot az európai zenében használatos struktúrákkal. Berlin után a salzburgi Mozarteumban tökéletesítette tovább vezénylési technikáját Clemens Klaus tanítványaként, 1941 karácsonyáig. ; ; Magyarországra visszatérvén Dohnányi hívására, aki többek között a Rádió zenei főigazgatója volt akkoriban, 1943-tól a Rádió karnagya és zenei referense lett. A gyerekkori baráttal, Rajter Lajossal felváltva vezényelték a Rádiózenekart, és Pongrácz modernzenei, népzenei és magyarnóta-műsorokat is szerkesztett. Itt ismerkedett meg behatóbban a cigányzenekarokkal, és a szerkesztőként eltöltött tapasztalatokat is kamatoztatta a Népzenészek könyve című munkájában. Pongrácz Zoltán a zenésztársadalom minden rétegét szerette volna megszólítani, zenei műveltségüket szélesíteni, csak úgy, mint egy évtizeddel későbbi könyvével, amit a szórakoztatózenészek számára írt. ; ; 1944-ben Pongrácz Zoltánt bízták meg a Filharmóniai Társaság vezénylésével a zenekar osztrák turnéjára. A háború zűrzavarában azonban végül is Lipcsében kötött ki az együttes, s ott érte Pongráczot az ostrom vége. Mikor 1945-ben hazajött, koholt vádak alapján háborús bűnösnek nyilvánították, ami alól sikerült tisztáznia magát, az ítéletben azonban benne volt, hogy Budapesten határozatlan ideig nem működhet. ; ; Pongrácz útja Debrecenbe vezetett, ahol 1946 februárjától 1949 februárjáig a debreceni MÁV zenekart és a Szent Anna templom Szent László kórusát vezette. A háború alatt a zenekart sok kár érte, még évek múltán is több hangszer hiányzott, éppen ezért nem értékelhetjük eléggé a zenekar élén eltöltött három évet, melynek során Pongrácz romjaiból építette újjá az együttest. Erre az időszakra esik Pongrácz Zoltán első házassága Mátyás Mária operaénekessel (1946–1950). ; ; 1949 februárjában a zenekar egy – a próbákra rendszertelenül járó – tagja feljelentette karmesterét háborús bűnökért. Pongrácz csak egy barátja jóindulatának köszönhetően tudott elmenekülni a politikai rendőrség elől. Ezután kalandfilmbe illő jelenetek következtek Pongrácz életében: egy szénásszekér alatt Rityicánál Jugoszláviába menekült, de elfogták és visszatoloncolták Magyarországra. ; ; 1949 és 1953 között Csanádapácán kántorkodott, majd a békéstarhosi zeneiskola zeneszerzés tanára lett az 1953/1954-es tanévben, mellyel párhuzamosan a békéscsabai városi zenekart és énekkart is irányította. A békéstarhosi iskolát egy év múlva megszüntették, s Pongrácz másodszor is Debrecenbe ment, ahol 1954-től 1964-ig a város több iskolájában tanított egyidejűleg. Ismét karmestere lett a debreceni MÁV Filharmonikus Zenekarnak, s az első közös hangversenyükön a közönség felállva, hosszasan tapsolva üdvözölte a városba visszatérő muzsikust. A zenekarral együtt töltött tíz év alatt sok magyarországi bemutatót is megszólaltattak. ; ; Szerencsés véletleneknek köszönhetően a hatvanas évek közepétől Pongrácz Zoltán művészi érdeklődése visszavonhatatlanul az elektroakusztikus zene felé fordult. Sorsdöntőnek bizonyult a holland Henk Badings Káin és Ábel elektronikus balettjének megismerése egy lemezfelvételről, és a kölni rádió éjszakai adásaiban „elcsípett" előadássorozat az elektroakusztikus zenéről. Világossá vált Pongrácz számára, hogy ez az az út, amit már olyan régóta keresett. 1964 nyarán, majd a következő év nyarán ismét sikerült kijutnia Darmstadtba, utóbbi alkalommal az a Gottfried Michael Koenig tartotta az előadásokat, akit Pongrácz már jól ismert a kölni rádió előadásaiból. A holland professzor ajánlására az ötvenes éveiben lévő zeneszerző az 1965/1966-os tanévben újból iskolapadba ült az utrechti Holland Királyi Egyetemen, hogy elsajátítsa a Magyarországon még szinte alig ismert és egyáltalán nem művelt új zenei irányzat mesterfogásait. Diplomáját 1966-ban kapta meg Kryptothesiphon című munkájáért. ; ; Ettől kezdve mind alkotóként, mind pedagógusként az elektronikus zenei irányzat egyik vezető képviselőjévé vált Magyarországon. Eleinte külföldi stúdiókban, illetve saját házi stúdiójában realizálta műveit, 1974 óta pedig már a Magyar Rádió Elektronikus Zenei Stúdiójában is. Nevéhez fűződik az elektroakusztikus kurzus beindítása a zeneszerzés szakos hallgatók számára a Zeneművészeti Főiskolán, ahol 1975-től 1995-ig oktatott. Pongrácz Zoltán 1969-ben kötött házasságot Papp Mária tanítónővel. ; ; Első kitüntetését, a Ferenc József-díjat 1939-ben kapta, addigi életműve elismeréséül. A háború utáni alaptalan vádaskodások nemcsak művei játszottságát szorították vissza egy időre, hanem a hivatalos elismeréseket is. Az áttörés külföldről jött: 1988-ban Magister fokozatot kapott a GMEB-UNESCO-tól, 1992-ben a francia Euphonies d'or-t. Az Érdemes Művész kitüntetés (1989), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1992), az Erkel Ferenc-díj (1996) valamint a Magyar Rádió díja, a Vox Electronica (2000) jelezte, hogy az itthoni állami és zenei szervezetek is elismerték munkásságát. Tagja volt az Association des Journées d'Étude des Musiques Électroacoustiques nemzetközi elnökségének. A magyar kulturális közélet is igényt tartott tapasztalatára: 1992-ben a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagjává választották, ahol 1996-tól 2000-ig alelnöki tisztet töltött be. ; ;