Master file0000068439
Master file0000068531 Master file0000068632 Master file0000069512 Master file0000070172 Master file0000076690

Petőfi Sándor emléktáblája Pozsonyban

Szobor, emlékmű, emléktábla

A pozsonyi magyarok által csak Blaskovics-háznak nevezett épület homlokzatán 2011. december 5-én leplezték le Mag Gyula felvidéki szobrászművész bronzból készült alkotását. Petőfi szívesen jött Pozsonyba, és ez lehet az oka, hogy a századfordulón komoly Petőfi-kultusz alakult ki a városban. Ennek első konkrét jele volt, hogy a Toldy-kör kezdeményezésére 1900. március 15-én emléktáblát helyeztek el a Blaskovics-ház falára. Arra a házra, amelyben lakott a "pozsonyi diétán" szorgoskodó költő. Az eredeti, Petőfi-tábla a második világháború után rejtélyes körülmények között eltűnt, szövege azonban fennmaradt. ; Szalatnai Rezső Petőfi Pozsonyban című könyvében így ír: „Ekkor költözik el Ujházytól s mosolygó képpel vonul át a közelben lévő Apácapályára (később Bél Mátyás utca). Ott a 25. Számú Blaskovits-féle házba, mely a fő útvonalról, a Szárazvámról is jól látható, kap szobát, hátul az udvarban, egy szabónál, aki kosztos-diákokat tart. Egy Portier nevű líceumi diák, ugyancsak aszódi ismerős, volt a dicséretes lakáskereső. Nyilván a szolgálatkész diák segített a költőnek a „költözködésben” is, elöl haladva az országoshírű vándorbottal és tarisznyával, boldogan, hogy a híres ismerős közelébe került."

Felirat/szimbólum:

Ebben a házban lakott Petőfi Sándor 1843 május és június hónapban. Kegyeletes emlékül a pozsonyi Toldy-kör. 1900. márczius hó 15-én. Felújította a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság 2011 szeptemberében."

Leltári szám:

1269

Gyűjtemény:

Értéktár

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Pozsony - Óváros   (Apácapálya utca 27. - Panenská 27.)