Master file0000049552

Pethes Endre

Más - egyéb

* 1922. október 26. Apácaszakállas † 2005. május 1. Budapest / egyetemi oktató ; ; Apácaszakállason született, Pethes Béla kántortanító és Pázmány Margit gyermekeként. Az apácaszakállasi református elemi iskola befejezése után a komáromi ún. bencés gimnáziumban tanult tovább. Jelesen érettségizett, majd felvételt nyert a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1946-ban szerezte meg középiskolai tanári diplomáját. Itt Aba Novák Vilmos tanítványa volt, grafikát és freskófestészetet tanult. Tanári diplomájával Budapesten a Kertész utcai Általános Iskolában kapott állást, ahol hamarosan az iskola igazgatója lett. ; A Budapesti Műszaki Egyetemen hozták létre a Gépészmérnöki Kar Ábrázoló Geometria tanszékét. Pethes Endre ennek a tanszéknek lett az első oktatója tanársegédi beosztásban, és innen ment nyugdíjba docensként 1988-ban. 36 évi szolgálata során előadásokat és gyakorlatokat tartott, jegyzeteket és példatárakat írt, tanszékvezetőt helyettesítette, konferenciákon vett részt. 222 ábrázoló geometriai feladat című könyve 1963-ban jelent meg, manapság is forgalomban van. Szlovák nyelvű fordítását Pozsonyban 1967-ben adták ki. Nagyszerűen kimunkált ábrái, világos magyarázatai sok mérnökhallgatóhoz vitték közelebb az ábrázoló geometriát. A könyvet nívó díjban részesítették. Számos karikatúrát készített, könyveket illusztrált, diafilmet rajzolt. Sokoldalú művész volt, élete végéig alkotott. ; Az Iskolatelevízió legendás korszakában 16 mm-es filmről készült TV műsorokon korszerűsítette az oktatást. A személyi számítógépek elterjedésekor oktatóprogramokat készített a tanárok és diákok számára. A tanár-továbbképzés szívügye volt, tevékenyen részt vett benne előadásaival. Munkássága során többször hivatalos elismerésben is részesült. Egyszer a Munka Érdemrend bronz fokozatával, kétszer pedig az ezüst fokozatával tüntették ki. A Magyar Rádió és Televízió nívó díjban részesítette az Iskolatelevízióban végzett munkájáért. ; Élete haláláig aktív volt. Súlyos betegsége ellenére tele volt tervekkel és alkotó kedvvel. 2005. május elsején bekövetkezett halálával egy tartalmas élet ért véget. ; Szülőfaluját élete végéig szívében őrizte. 1940-ben, alig 18 évesen, ő tervezte az apácaszakállasi Hősök emlékművét. Édesapjával és a község elöljáróival lovaskocsin mentek Szőnybe, ahol kiválasztották a megfelelő követ, amelyet egy környékbeli kőfaragó mester munkált meg végső formájára. Az emlékoszlop alakja egyszerű, ám mégis egy felfelé mutató ujjként figyelmezteti az embereket, hogy többé meg ne ismétlődjék ez a tragédia.

Leltári szám:

11063

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb