Páter Béla

* Eperjes, 1860. szeptember 4. – † Kolozsvár, 1938. június 21. / botanikus ; ; Ősrégi szepességi családból származott és felmenői jobbára Lőcsén éltek. Szülei csak átmenetileg laktak Eperjesen, amikor ő megszületett, egyéves korában visszaköltöztek Lőcsére, ahol Páter Béla elvégezte középiskolai tanulmányait. A budapesti tudományegyetemen és a Királyi József Műegyetemen természetrajzot és földrajzot hallgatott és 1883-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. A Műegyetem növénytani tanszékén kezdte oktatói pályáját, majd a Kassai Gazdasági Tanintézet növénytani tanára lett. 1893-ban áthelyezték a Kolozsmonostori Gazdasági Akadémiára, emellett 1893–1912 között a kolozsvári Állami Vetőmagvizsgáló Állomás vezetőjeként a lóheremag tisztítását és arankamentesítését irányította. Az 1900-as párizsi világkiállításon gyógyteáit aranyéremmel jutalmazták. 1904-ben kezdte gyógynövény-termesztési kísérleteit és Kolozsvárott létrehozta a világ első gyógynövény-kísérleti állomását, amelynek 1931-ig volt az igazgatója. 1907-től a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanára volt, és 1913–1914-ben a növénytani tanszéket is vezette. 1920-ig a gyógyszerészhallgatóknak gyógynövényismeretet is előadott. Az 1918-as impériumváltás után is a közben Romániához került ; Kolozsvárott maradt, noha felajánlották számára a Budapesti Kertészeti Tanintézet igazgatói állását. Szerteágazó munkásságának középpontjában a gyógynövények kutatása, felhasználhatóságuk és lehetséges termesztésük vizsgálata állt. Európában ő alapította az első kísérleti gyógynövény állomást és az első növénypatológusok egyike volt. Emellett foglalkozott a haszonnövények gombabetegségeivel, szakmai tanfolyamokat szervezett a gyógynövények gyűjtőinek, bemutató parcellákat alakított ki a Gyógynövény-kísérleti Állomás kertjében, hogy a diákok és az érdeklődők „élőben” ismerjék meg a gyógynövényeket. Teakeverékeinek híre külföldre is eljutott. Közéleti szerepet is vállalt. Kezdeményezésére vezették be számos iskolában a rendszeres iskolatej-szolgáltatást. Az 1920-as években újjászervezte a világháborúban megsemmisült erdélyi méhészgazdálkodást. ; ; Főbb művei: ; A gazdasági növénytan vezérfonala, 1884, ; A legfontosabb pázsitfélék gyakorlati ismertetése,1890, ; A gabonafélék, a burgonya és a szőlő legfontosabb gombabetegségei, 1895, ; A haltenyésztésről, 1897, ; Vetőmag eltartása és a magtárban kárt tevő állatokról, 1899, ; A házi állatok fontosabb élősködői, 1899, Gazdasági növénytan I-II., 1902–1909, ; Növénybonc-, alak- és élettan, 1907, ; A gyógynövények termesztése, 1906, ; A gyümölcsfák téli ápolásáról, 1928, ; A gyümölcsfák betegségei és ellenségei, valamint a gyümölcsfák terméketlenségének okai, 1929, Csodahatású gyógynövények, 1932.