Ozsvald Árpád, költő sírja

(Nemesoroszi, 1932. január 28. – Pozsony, 2003. június 15.) Iskoláit szülőfalujában és a Somogy megyei Csurgón végezte. Költői pályáját az 1950-es évek elején kezdte. 1957-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán. Nyírágón és Kétfegyverneken tanított. Kezdetben kiadói szerkesztő, majd 1956-tól 1995-ig a Fáklya utódlapjának, a Hétnek volt a munkatársa. 2003. június 15-én halt meg Pozsonyban, 72 évesen. ; ; Költészete: ; Korai verseinek élményanyagát a gyermekkor, a szülőföld emberei és tájai, a háborús élmények nyújtják. Verseire jellemző a csendes tűnődés, a halk megrendültség a világ dolgai fölött. Lírájával erősen kötődik nemzetiségi létéhez, de elmereng az emberiség legfőbb gondjain is. Verseit a finom hangulatok, a közvetlenség, a tiszta képek és elégikus hangulat jellemzik. Az 1970-es évektől a korábbi kiegyensúlyozottságot vibráló nyugtalanság váltja fel, félelmet és lemondást sugalló verseket ír. A tűnődés és emlékezés mellett a mítoszvilágra és a történelemre tárja kapuját. Egyik legsikeresebb műve, a A kis postás, egy gyermekeknek írt regény, amely a háborús évek megpróbáltatásairól szól. ; ; Fontosabb művei: ; Tavasz lesz újra kedves (1956), versek ; Júdása én nem lehetnék (1959), versek ; A kis postás (1965), gyermekregény ; Földközeleben (1965), versek ; Laterna magica (1967), versek ; Galambok szállnak feketében (1969), versek ; Szekerek balladája (1971), versek ; Vadvizek (1978), versek ; Oszlopfő (1955-1980), válogatott versek ; Valahol otthon (1985), versek ; Nincsenek szemtanúk (1992), versek ; Néger a hóesésben (1994), gyermekversek ; Emlékek útján (1995), tanulmányok ; A nagy sási kígyó (2000) ; ; Főbb díjai, kitüntetései: ; Madách-díj (1968), a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll Díja (1999), a Posonium Irodalmi Díj Életműdíja (2001), A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2002). 2008 tavaszán szülőfaluja művelődési házában Ozsvald Árpád Emlékszobát nyitottak, s felavatták a költő emléktábláját.