Niederhauser Emil

Niederhauser Emil

Más - egyéb

* Pozsony, 1923. november 16. – † Budapest, 2010. március 26. / történész, művelődéstörténész, egyetemi tanár, Széchenyi-díjas, az MTA tagja (1993) ; ; Szülővárosában érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1942-ben Pozsonyban kezdte, majd a II. vh. végén szüleivel Budapestre költözött és a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1948-ban szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet. Rövid ideig gimnáziumban tanított, majd 1949-től az MTA Történettudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként. Később az intézet helyettes igazgatójává nevezték ki, de vezette a történetírás története és az információs osztályt is. Kutatóprofesszori megbízást kapott: 1951-ben kezdett el tanítani a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) Bölcsészettudományi Karán. 1953-ban egyetemi docensi, 1973-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. 1984-től haláláig a budapesti ELTE Kelet-Európa Története Tanszékének oktatója is volt. 1993-ban vonult nyugdíjba, majd 1997-ben professor emeritusi címet kapott. 1957-ben védte meg a történettudományokból a kandidátusi értekezését A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában címmel. Akadémiai doktori értekezését 1972-ben védte meg A jobbágyfelszabadítás és a nemzetiségi kérdés Kelet-Európában címmel. A Történettudományi és a Művelődéstörténeti Bizottság tagja lett. 1987- ben megválasztották az MTA levelező, 1993-ban rendes tagjává. 1990–1998 között az Országos, illetve a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke volt. A Magyar Tudomány havilap szerkesztőbizottságába is bekerült. Emellett a Történeti Szemle, a Századok és a Kisebbségkutatás című folyóiratok szerkesztőbizottságában is tevékenykedett. Kutatási területe Kelet-Európa összehasonlító története a XVIII.–XIX. században. Foglalkozott a kelet-európai nemzeti megújulási mozgalmak, a keleteurópai modernizálás és a közoktatás kérdéseivel, de kutatásai kiterjedtek az urbanizáció (városiasodás) és a nemzeti megújulás összefüggéseire és a nyelvkérdésre is. ; ; Főbb művei: ; Bulgária története, 1959, ; A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában, 1962, ; Az orosz kultúra a XIX. században, 1970, ; Forrongó félsziget. A Balkán a XIX-XX. században, 1972, ; Nemzetek születése Kelet- ; Európában, 1976, ; A nemzeti megújulási mozgalmak Kelet-Európában, 1977, ; A Habsburgok. Egy európai jelenség (Gonda Imrével), 1977, ; The Rise of Nationality in Eastern Europe, 1982, ; Németország története (Tokody Gyulával), 1983, ; Az Erzsébet királyné elleni merénylet, 1985, 1848: ; Sturm im Habsburgerreich, 1995, ; A történetírás története Kelet-Európában, 1995, ; Oroszország története (Font Mártával, Szvák Gyulával és Krausz Tamással), 1997, ; Mária Terézia (In: Niederhauser Emil – Alekszandr Kamenszkij: Mária Terézia – Nagy Katalin), 2000, ; Kelet-Európa története, 2000, ; Nemzet és kisebbség, 2001, ; A Romanovok (Szvák Gyulával), 2002, ; Magyarország és Európa, 2003, ; Mária Terézia élete és kora, 2004, ; Talleyrand – Metternich, 2005.

Leltári szám:

12412

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb