Moravek Endre

Moravek Endre

Más - egyéb

* Léva, 1902. április 22. – † Budapest, 1971. október 4. / könyvtáros ; ; A budapesti tudományegyetemen szerzett görög–latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Az Országos Bibliográfiai Központban díjtalan gyakornok, majd az Egyetemi Könyvtárba került (1926), ahol később a feldolgozó osztályt vezette. Elkészítette első nagyobb könyvészeti munkáját: A magyar klasszika filológiai irodalom bibliográfiája 1901–1925 (1930) címmel. 1930-ban vendég könyvtáros volt a lipcsei Deutsche Büchereiben. Felismerte a német fasizmusnak a Dunamedence népeit is fenyegető veszélyét, ennek hatására közzétette a Magyar Szemlében és más folyóiratokban nemzetiségi tárgyú cikkeit. ; Áthelyezték a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nemzetiségi iskolaügyi osztályára. Nyugdíjazásáig az MTA Könyvtárában dolgozott (1948–1962), a könyvtár-feldolgozó osztályt vezette, s az általa megvalósított katalogizálási reformok révén színvonalas katalógushálózat épült ki. Több tanulmányban foglalkozott a katalogizálás elvi kérdéseivel. Hivatali pályájának végén kezdett hozzá a Vocabularium abbreviaturarum bibliothecarii anyagának gyűjtéséhez. A tervezett három részből megjelent az első, az Abbreviaturae Cyrillicae (1961) és a harmadik 8 kötete, az Index acronymorum selectorum (1961–71), amely mintegy 160 000 rövidítés feloldását tartalmazza. ; ; Főbb művei: ; A lipcsei Deutsche Bücherei, 1932, ; Nagymagyarország nemzetiségei, 1934, ; Die neuen ungarischen Bibliotheksnormen, 1957, ; Kiadványtípusok a katalogizálás szempontjából, 1958.

Leltári szám:

11959

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb