Moesz Gusztáv

Moesz Gusztáv

Más - egyéb

* Körmöcbánya, 1873. október 21. – † Budapest, 1946. december 8. / botanikus, flórakutató, mikológus, muzeológus, az MTA levelező tagja ; ; Iskolai tanulmányait Aranyosmaróton kezdte, majd Selmecbányán, az evangélikus líceum diákja lett, végül a körmöcbányai reáliskolában érettségizett. A budapesti műegyetemre iratkozott be, de hamarosan a tudományegyetem hallgatója lett, ahol 1897-ben szerzett tanári oklevelet. 1895–1899 között Krenner József (1839–1920) mineralógus tanársegédje volt az ásvány- és kőzettani tanszéken, de később érdeklődése egyre inkább a botanika felé fordult. 1899–1906-ban a brassói főreáliskola természetrajzi tanáraként tevékenykedett, diákjaival gyakran gyűjtött növényeket, ő maga pedig mikroszkópos vizsgálatokat végzett. Megfigyeléseiről saját kezűleg készített illusztrációkkal kiegészített dolgozatokat írt az iskola értesítőjébe (Brassó állóvizeinek mikroszkopikus növényzete, 1902, Brassó vidékének levegőn és folyóvízben élő moszatjai, 1904).1906-ban az MNM Növénytárának munkatársa lett és belefogott a gombagyűjtemény rendezésébe. Doktori, majd pedig habilitációs munkáját is csak felettesei buzdítására terjesztette be, és ennek köszönhetően 1915-től a mikológia tárgykörében magántanári címet szerzett. Az I. világháborúban alatt Szerbiában és Lengyelországban is növényföldrajzi megfigyeléseket folytatott. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején tanszékvezetővé nevezték ki, emiatt a proletárdiktatúra bukása után megfosztották magántanári címétől, tudományos pályáját azonban a budapesti MNM Növénytárának munkatársaként, majd 1929-től igazgatójaként folytatta. 1934-ben nyugdíjba vonult, de tovább kutatott és a II. világháború végét követően visszakapta magántanári címét, az MTA pedig levelező tagjává választotta. A háborús események során elpusztult a Növénytár gombagyűjteménye, amelyet nagyrészt Moesz Gusztáv jóvoltából sikerült helyreállítani. Sokrétű tudományos munkásságából elsősorban mikológiai kutatásai emelkednek ki: 160 gombafajt (és 2 virágos növényt) írt le. Behatóan foglalkozott a gombabetegségekkel. A Magyar Botanikai Lapok mellékleteként megjelenő Mikológiai Közleményeknek 1913–1938 között ő volt a szerkesztője. Két gombanemzetséget és több növény- és állatfajt róla neveztek el. ; ; Főbb művei: ; Adatok Bars megye flórájához, 1911, ; Magyarország gombaflórája – Fungi Hungariae I-IV., 1925–1941, ; A házigomba és az épületek elgombásodása, 1934, ; Magyarország gubacsai,1938, ; A Kiskunság és a Jászság szikes területeinek növényzete, 1940, ; Telepes növények, 1941, ; Budapest és környékének gombái, 1942, ; A Kárpát-medence üszöggombái (Ubrizsy Gáborral), 1950.

Leltári szám:

11916

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb

Település:

Gecelfalva