Master file0000059055
Master file0000059153 Master file0000062436 Master file0000063401 Master file0000063858 Master file0000064882 Master file0000065278 Master file0000076555 Master file0000077537 Master file0000079301

Mihály kapu

Épület, építmény

A Mihály-kapu az egykori négy, a Pozsonyt védő középkori kapu egyike. Nevét a közelében egykor állt, rég lerombolt szent Mihály-templomról és a kapu előtt lévő település nevéről kapta. A „külváros” felől a kapuhoz a a barokk Szent Mihály hídon juthatunk el az egykori vizesárok felett. A város középkori erődrendszerének egyetlen épségben megmaradt kapuja. Első ütemben – a 14. század végén, a 15. század elején, tehát Luxemburgi Zsigmond uralkodásához köthetően – rakták le alapjait és építettek egy emeleti szintes tornyot. 1511 és 1513 között megmagasították, majd 1753 és 1758 újra átépítették. Ekkor nyerte el mai formáját, azaz ekkor került rá a legfelső nyolcszög alaprajzú ráépítés és az azt koronázó, nagy méretű és rendkívüli minőségű, részben áttört vörösrézzel fedett barokk toronysisak. 51 méter magasságban, a sisak tetején áll a sárkány felett diadalmaskodó Szent Mihály arkangyal szobra, melyet 1757-ben Eller Péter pozsonyi rézműves készített. A toronynak mind a négy oldalán óralap van. ; Jelenleg a toronyban régi fegyverkiállítás és a városi erődrendszer történetéről szóló kiállítás tekinthető meg. A toronyból szép kilátás nyílik az óvárosra, Pozsony nevezetes emlékeire.

Leltári szám:

1341

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Épület, építmény

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Pozsony   (Mihály utca 22 - Michalská 22)