Magyar Imre
Más - egyéb
* Losonc, 1910. október 14. – † Budapest, 1984. május 25. / orvos, belgyógyász, regényíró, egyetemi tanár ; ; Tanulmányait mindvégig Budapesten végezte, ahol 1934-ben orvosi oklevelét kapta. Pályafutását a Korányi Sándor vezette III. sz. Belgyógyászati Klinikán kezdte, majd a II. világháború évei alatt magánkórházban dolgozott, később munkaszolgálatosként került a frontra. 1945-től az I. sz. Belgyógyászati Klinikán tanársegéd, 1948-ban magántanári képesítést szerzett, kandidátus (1952). 1960–1965 között az Orvostovábbképző Intézet I. sz. belgyógyászati tanszékének professzora, az intézet igazgatója (1962–1965-ben), majd 1965-től 1980-ig a SOTE I. sz. Belgyógyászati Klinikájának professzora és igazgatója volt. Kiváló belgyógyász, aki e szakterület majd’ minden területét kiemelkedő színvonalon művelte. Több száz tudományos közleménye és monográfiája közül kiemelkedik Petrányi Gyulával közösen írt és 1977-ben kiadott A belgyógyászat alapvonalai I-III. című monográfiája és tankönyve, amely több mint húsz kiadást ért meg. Kiemelkedő műveltségű humanista volt, akinek szépprózájából is gyakran az orvos szólt. A Magyar Belgyógyászati Társaság, a Magyar Diabetes Társaság, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke volt. ; ; Főbb művei: ; Az epehólyag és az epeutak betegségei, 1966, ; Kozmikus sértődés (tanulmányok),1968, ; Korányi Sándor, 1970, ; Rövid belgyógyászat, 1975, ; Az évszázad gyermeke (önéletrajzi r.), 1980, ; Behrens doktor ; és társai (esszék), 1980, ; Belbetegségek elkülönítő diagnózisa, 1981, ; Az orvos és a beteg, 1983, ; A kérdés (tanulmányok, viszszaemlékezések),1984, ; A máj, az epeutak és a hasnyálmirigy betegségei, 1985.