Lőcsei szégyenketrec

A szabad királyi városok egyik legfontosabb, a földesúri hatalom alatt álló településekhez képest komoly előjognak számító kiváltsága volt az önálló ítélkezés joga. Így Lőcse városa, ill. annak tanácsa és bírája is önállóan ítélkezhetett polgárai felett a bűnügyek többségében. A polgáraitól szigorú, törvényes és puritán életvitelt megkövetelő város e jogát demonstrálandó, a Fő téren szégyenketrecet (Ketterhäuschen) is felállított. A kovácsolt vas pálcákból készült, hatszögletes alaprajzú, felül ívesen záródó ketrec a középkorban pellengérként, vagyis a kisebb súlyú bűnök elkövetőinek bezárására, így nyilvános megszégyenítésére szolgált. Ebbe napokra, vagy hetekre is bezárhatták a bűnöst. A ketrecben töltött idő a vétkes számára megaláztatást és tanulságot, az arra járók részére pedig elrettentést volt hivatott jelenteni. Ezért a büntetést vásárok idején, amikor a téren sok volt az ember, akkor hajtották végre. Az összegyűlt emberek az elítéltet általában a megvetés kifejezéseivel illették. Állítólag a nyilvános megszégyenítés ilyen formájának leggyakrabban azok a nők voltak kitéve, akik lámpagyújtás után az éjszakai Lőcse utcáin férfikíséret nélkül egyedül jelentek meg. Utoljára 1850-ben használták. ; Leghíresebb rabja a lőcsei fehér asszonyként Jókai Mór által is elhíresült Géczy Julianna volt, akit a város árulójának gondoltak és akit később Győrben nyilvánosan kivégeztek. ; A ma a turisták kedvencének számító ketrec eredetileg is a városközpontban, a piactéren állt, majd 1850. után, mikor már nem használták, a városfalon kívülre, a Probstner-kertbe került. 1933-ban a lakosság kérésére újra a városháza elé állították.