Master file0000072319

Lahner György emlékoszlopa

Szobor, emlékmű, emléktábla

Lahner György (Georg Lahner) 1795-ben született, német ajkú, Túróc megyei, polgári családban. Hivatásos katonai pályára lépett: 1812-től a császári hadsereg tisztje lett. 1848-ban felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak. Rövid délvidéki szolgálatot követően a független magyar kormány Honvédelmi Minisztériumában kapott beosztást. Feladata az új hadsereg felszerelése, az önálló magyar hadiipar megteremtése volt. Kitűnő szervezőkészségének és nagy odaadásának köszönhetően munkáját igen sikeresen végezte, még a nehéz körülmények között is. Neki is köszönhető, hogy a forradalmi Magyarország sikeresen megszervezhette honvédő háborúját. Talán ez a siker vezetett halálához is. A szabadságharc bukását követően hadbíróság elé állították az akkorra már vezérőrnagyi rangig emelkedő tábornokot és kötél általi halálra ítélték. Így lett Lahner az aradi 13 vértanú tábornok egyike. 1849. október 6-án, születésnapján akasztották fel, harmadikként a kivégzendők között. ; A hős tábornok szülőházát Túróc vármegye jelöltette meg emlékoszloppal, kivégzésének 50. évfordulóján, 1899. október 6-án. Az egyszerű, kőből faragott obeliszk hasáb alakú talapzatán áll a csonkagúla oszlop. Az oszlop felirata jelzi hogy e helyen állott egykor a hős tábornok szülőháza. Érdekesség, hogy Lahner felirat szerinti születési dátuma (1795. október 22.) eltér a történeti munkák által elfogadott október 6-ától. Az oszlopon a tábornok domborművű profilja is látható. Alul rövid verset olvashatunk: "Buzduljunk a múltakon / Élni és halni / A magyar hazáért!"

Felirat/szimbólum:

AZ ITT ÁLLOTT HÁZBAN / SZÜLETETT / LAHNER GYÖRGY / MAGYAR NEMZETI TÁBORNOK / 1795 ÉVI OKTÓBER HÓ 22 ÉN. / MEGHALT A HAZÁÉRT / ARADON 1849. ÉVI / OKTÓBER HÓ 6-ÁN / EMELTE TÚRÓCZ VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGE / 1899. OKTÓBER 6. / Buzduljunk a multakon / Élni és halni / A magyar hazáért!

Leltári szám:

924

Gyűjtemény:

Értéktár

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Necpál   (A falu északi részén lévő Alsó Kastély parkjának szélén)