Lévai liba – névváltozata: garammenti lúd”
Külhoni nemzetrész érték
Természeti, gasztronómiai és kulturális örökségünknek elválaszthatatlan részét képezte a leg-utóbbi időkig a lévai liba, más nevén garammenti lúd. A Garam mentének és Ipoly mentének, a falvak közötti rétek és tarlók arculatának meghatározó tartozékai voltak a legelésző ludak. A hagyományos libasült, valamint a lúdfertály az ősz szinonimája volt a murcival és újborral együtt. Ma mindez, úgy tűnik – értékvesztő korunk világában – a múlté lesz, ha ezt össztársa-dalmi, gazdasági igyekezet nem fogja megakadályozni. Fénysebességgel történő eltűnésének idején fontos és érdemes bemutatni megőrzésre érdemes eredetét, múltját, tulajdonságait, melyek a bőséges szakirodalom számára nem ismeretlenek.
Kialakulása a magyar parlagi lúd meglétéhez és elterjedtségéhez köthető. A történelmi Ma-gyarország természeti, klimatikus adottságai kiterjedt libatenyésztést hoztak létre. Már az Ár-pád-ház korában komoly gazdasági jelentőséggel bírt. Ezt követően alakultak ki a magyar lúd tájfajtái, köztük a lévai, illetve garammenti lúdé.
Küllemének jellemzője a felálló farok és téglalap-alakú testforma, ivari kétalakúság kihangsú-lyozottsága, valamint vegyes színváltozatai, mivel szelektálatlan példányai őrződtek meg ezidáig. A paraszti önellátó tenyésztési tevékenységnek és szilaj fajtájának köszönhetően megmaradt eredeti állapotában Húsának és májának minőségéről bőségesen tesz említést a szakirodalom, a hungarikumok közé történő besorolás (a hízott libából készült termékek) szakmai-intézményes ajánlása is tartalmazza. Húsának és különösen a májnak ízbéli sajátossá-gai utánozhatatlanok. A mai Magyarországon Kiskunfélegyházán található a legfinomabb li-bamáj, mely a kifinomult, lágy ízkompozíciót juttatja eszünkbe, pasztellszínekre emlékeztető-en, festészeti hasonlattal élve. A lévait csak mélytónusú, fényes színekben tobzódó olajfest-ményhez hasonlíthatjuk, mely hosszú lecsengésű, tartós aromájának egyediségével teszi ösz-szetéveszthetetlenné. Minden túlzást félre téve a mangalica sikertörténet lúdváltozatával állunk szemben.
Múltbéli elterjedését tekintve Bars és Hont vármegyén túl Nyitra, Nógrád nagy lefedettségét Komárom megye is képviselte. Tudomásunk szerint – a termékfelhozatal alapján – a losonci piac jelentette keleti határát.
Hasznosításának hazai, regionális földrajzi kereteit messze túllépve Bécs, Prága után Strass-burg és Párizs jelentette méreteiben is óriási felvevő piacát. Erről Borovszky S. szerk. Bars vár-megyé c. kötetben művében Ordódy számol be meggyőzően és tényszerűen. A XIX. század nagy vasútfejlesztéseit követve útja szabad volt nyugat felé, Léva a lúdmájkivitel empóriuma lett. Mártha Zsuzsánna erről több helyen tesz említést. A Magyar Konyha 2016/11 számában röviden utal a Párizsi Ritz szálló kínálatára, mely szerint a májpástétom a croissant mellett a hagyományos francia reggeli sine qua non-ja volt akkor is és ma is.
Egyes dokumentumok szerint a török hódoltság idején a lévai lúdfertály híre Konstantinápoly-ba is eljutott. A török korral kapcsolatos regeszerű elbeszélés szerint Léva várának ludak segít-ségével történt a visszafoglalása.
Valóban ez a lúd fontos áru- és fogyasztási cikket jelentett. A piacokon árult lúdfertály pedig a legdemokratikusabb csemege volt a múltban, hiszen nem hiányozhatott az Eszterházyak kas-télyainak asztalairól sem, ahogyan a zsellérek kunyhóiból sem. Hol volt még akkor kebab és hamburger, amikor ez már az utcai gyorsétkezést is szolgálta. Egyszóval mindez kultúrát, kul-tuszt és hagyományt képviselt kiterjedt mértékben és széles terjedelemben!
A lévai liba a törökkori legendák mellett a szépirodalomban is megjelenik, pl. Féja Tibor, Kersék János, Alexander Matuška, és Anton Hykisch műveiben.
Ezt a tájfajtát a kommunizmus évei alatt a háztáji szabadtartás mentette át napjainkra. Ezt segítette az elhanyagolható nagyüzemi tartás mérete, mert ahol ez jelen volt, ott a genetikai állomány keveredése volt megfigyelhető, mivel a tenyészállományt felhígította a hibrid fajták térnyerése. Egyébként is csak a szabadtartás és hagyományos libatömés garantálta a magas gasztronómiai minőséget. Amíg a hetvenes, nyolcvanas éveket a nagyszámú lúdtartás jelle-mezte vidékeinken, addig a rendszerváltás ígéretes fordulata után teljesen ellentétes folyamat vette kezdetét: megszűnt a vidéki állattartás! A lévai, illetve garammenti lúd állományai szét-töredeztek, lassan eltűntek egész vidékekről. Eltűnt a lúdfertály is a piacokról, s már csak ha-gyománytisztelő családok asztalaira szorult vissza. Tisztelet és megbecsülés illeti azokat a ke-veseket, akik jóvoltából fennmaradtak apró állományai, s a szakszerű, hagyományos tenyész-tésnek köszönhetően lehetővé tették a génmentés megkezdését. Itt kiemelném a szakiroda-lomban is jelen lévő Hasznos Gyula garamszentgyörgyi tenyésztőt.
A génmentés jelenlegi állásáról, illetve a megtett lépésekről kimerítően tájékoztat Szalay Ist-ván Régi magyar baromfifajták a XXI. században című könyvében. Jó úton halad a fajtabeje-lentés folyamata, mely önálló fajtaként határozza meg ezt a tájfajtát. Idézet a génmegőrzési folyamatra vonatkozó szakcikkből:
„... a garammenti vagy lévai lúd génmentése, amit az MGE és a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központ közös programjaként a mezőgazdasági tárca állami génmegőrzési feladatokra nyújtott támogatásával indí-tottuk. A gyűjtést Léva környékén, Garam menti kis falvak gazdaságaiban végeztük. Az alap- 64 állomány összegyűjtésében Erdélyi János mellett Hasznos Gyula Garamszentgyörgyről, továbbá felvidéki tenyésztői kapcsolatokkal rendelkező tenyésztőtársunk, Fehér Sándor Tápiógyörgyéről nyújtott segítséget. Az össze-gyűjtött és tenyésztésbe vett állomány egyedeinél megfigyelhető színtípusok és az eredeti fajtára jellemző, széles és hátrafelé sem keskenyedő mell (téglatest-forma) a fajta meghatározó fenotípusos tulajdonságai lehetnek. A program keretében a fajtára jellemző színt és testformát mutató egyedek csoportosításával és szaporításával megkezdtük a génbanki állomány kialakítását. Célunk az, hogy a fölszaporítást követően olyan tenyészetet hozzunk létre, amely néhány év múlva önálló fajtaként, garammenti magyar lúd néven hivatalosan is tenyészthető lesz, reményeink szerint nem csak Magyarországon, hanem eredeti élőhelyén, a Garam folyó mentén, Léva város környékén is.”
Ezt a pótolhatatlan értéket jelentő ludat, valamint a történelmi Magyarország és jelenkorunk gasztronómiai kincsét csak összefogással tudjuk megmenteni, s ennek része az értéktári elis-merése és népszerűsítése. Ezért a lévai libát vagy a génmentő központ javaslata szerint ga-rammenti magyar ludat mint libafajtát javaslom felvenni a Felvidéki Értékek közé.
Kialakulása a magyar parlagi lúd meglétéhez és elterjedtségéhez köthető. A történelmi Ma-gyarország természeti, klimatikus adottságai kiterjedt libatenyésztést hoztak létre. Már az Ár-pád-ház korában komoly gazdasági jelentőséggel bírt. Ezt követően alakultak ki a magyar lúd tájfajtái, köztük a lévai, illetve garammenti lúdé.
Küllemének jellemzője a felálló farok és téglalap-alakú testforma, ivari kétalakúság kihangsú-lyozottsága, valamint vegyes színváltozatai, mivel szelektálatlan példányai őrződtek meg ezidáig. A paraszti önellátó tenyésztési tevékenységnek és szilaj fajtájának köszönhetően megmaradt eredeti állapotában Húsának és májának minőségéről bőségesen tesz említést a szakirodalom, a hungarikumok közé történő besorolás (a hízott libából készült termékek) szakmai-intézményes ajánlása is tartalmazza. Húsának és különösen a májnak ízbéli sajátossá-gai utánozhatatlanok. A mai Magyarországon Kiskunfélegyházán található a legfinomabb li-bamáj, mely a kifinomult, lágy ízkompozíciót juttatja eszünkbe, pasztellszínekre emlékeztető-en, festészeti hasonlattal élve. A lévait csak mélytónusú, fényes színekben tobzódó olajfest-ményhez hasonlíthatjuk, mely hosszú lecsengésű, tartós aromájának egyediségével teszi ösz-szetéveszthetetlenné. Minden túlzást félre téve a mangalica sikertörténet lúdváltozatával állunk szemben.
Múltbéli elterjedését tekintve Bars és Hont vármegyén túl Nyitra, Nógrád nagy lefedettségét Komárom megye is képviselte. Tudomásunk szerint – a termékfelhozatal alapján – a losonci piac jelentette keleti határát.
Hasznosításának hazai, regionális földrajzi kereteit messze túllépve Bécs, Prága után Strass-burg és Párizs jelentette méreteiben is óriási felvevő piacát. Erről Borovszky S. szerk. Bars vár-megyé c. kötetben művében Ordódy számol be meggyőzően és tényszerűen. A XIX. század nagy vasútfejlesztéseit követve útja szabad volt nyugat felé, Léva a lúdmájkivitel empóriuma lett. Mártha Zsuzsánna erről több helyen tesz említést. A Magyar Konyha 2016/11 számában röviden utal a Párizsi Ritz szálló kínálatára, mely szerint a májpástétom a croissant mellett a hagyományos francia reggeli sine qua non-ja volt akkor is és ma is.
Egyes dokumentumok szerint a török hódoltság idején a lévai lúdfertály híre Konstantinápoly-ba is eljutott. A török korral kapcsolatos regeszerű elbeszélés szerint Léva várának ludak segít-ségével történt a visszafoglalása.
Valóban ez a lúd fontos áru- és fogyasztási cikket jelentett. A piacokon árult lúdfertály pedig a legdemokratikusabb csemege volt a múltban, hiszen nem hiányozhatott az Eszterházyak kas-télyainak asztalairól sem, ahogyan a zsellérek kunyhóiból sem. Hol volt még akkor kebab és hamburger, amikor ez már az utcai gyorsétkezést is szolgálta. Egyszóval mindez kultúrát, kul-tuszt és hagyományt képviselt kiterjedt mértékben és széles terjedelemben!
A lévai liba a törökkori legendák mellett a szépirodalomban is megjelenik, pl. Féja Tibor, Kersék János, Alexander Matuška, és Anton Hykisch műveiben.
Ezt a tájfajtát a kommunizmus évei alatt a háztáji szabadtartás mentette át napjainkra. Ezt segítette az elhanyagolható nagyüzemi tartás mérete, mert ahol ez jelen volt, ott a genetikai állomány keveredése volt megfigyelhető, mivel a tenyészállományt felhígította a hibrid fajták térnyerése. Egyébként is csak a szabadtartás és hagyományos libatömés garantálta a magas gasztronómiai minőséget. Amíg a hetvenes, nyolcvanas éveket a nagyszámú lúdtartás jelle-mezte vidékeinken, addig a rendszerváltás ígéretes fordulata után teljesen ellentétes folyamat vette kezdetét: megszűnt a vidéki állattartás! A lévai, illetve garammenti lúd állományai szét-töredeztek, lassan eltűntek egész vidékekről. Eltűnt a lúdfertály is a piacokról, s már csak ha-gyománytisztelő családok asztalaira szorult vissza. Tisztelet és megbecsülés illeti azokat a ke-veseket, akik jóvoltából fennmaradtak apró állományai, s a szakszerű, hagyományos tenyész-tésnek köszönhetően lehetővé tették a génmentés megkezdését. Itt kiemelném a szakiroda-lomban is jelen lévő Hasznos Gyula garamszentgyörgyi tenyésztőt.
A génmentés jelenlegi állásáról, illetve a megtett lépésekről kimerítően tájékoztat Szalay Ist-ván Régi magyar baromfifajták a XXI. században című könyvében. Jó úton halad a fajtabeje-lentés folyamata, mely önálló fajtaként határozza meg ezt a tájfajtát. Idézet a génmegőrzési folyamatra vonatkozó szakcikkből:
„... a garammenti vagy lévai lúd génmentése, amit az MGE és a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központ közös programjaként a mezőgazdasági tárca állami génmegőrzési feladatokra nyújtott támogatásával indí-tottuk. A gyűjtést Léva környékén, Garam menti kis falvak gazdaságaiban végeztük. Az alap- 64 állomány összegyűjtésében Erdélyi János mellett Hasznos Gyula Garamszentgyörgyről, továbbá felvidéki tenyésztői kapcsolatokkal rendelkező tenyésztőtársunk, Fehér Sándor Tápiógyörgyéről nyújtott segítséget. Az össze-gyűjtött és tenyésztésbe vett állomány egyedeinél megfigyelhető színtípusok és az eredeti fajtára jellemző, széles és hátrafelé sem keskenyedő mell (téglatest-forma) a fajta meghatározó fenotípusos tulajdonságai lehetnek. A program keretében a fajtára jellemző színt és testformát mutató egyedek csoportosításával és szaporításával megkezdtük a génbanki állomány kialakítását. Célunk az, hogy a fölszaporítást követően olyan tenyészetet hozzunk létre, amely néhány év múlva önálló fajtaként, garammenti magyar lúd néven hivatalosan is tenyészthető lesz, reményeink szerint nem csak Magyarországon, hanem eredeti élőhelyén, a Garam folyó mentén, Léva város környékén is.”
Ezt a pótolhatatlan értéket jelentő ludat, valamint a történelmi Magyarország és jelenkorunk gasztronómiai kincsét csak összefogással tudjuk megmenteni, s ennek része az értéktári elis-merése és népszerűsítése. Ezért a lévai libát vagy a génmentő központ javaslata szerint ga-rammenti magyar ludat mint libafajtát javaslom felvenni a Felvidéki Értékek közé.