Kováts Ferenc
Más - egyéb
Pozsony, 1873. március 15. – † Budapest, 1956. október 26. / gazdaságtörténész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1923) ; ; Édesapja, Kováts György (Pozsony, 1843. november 30. – Pozsony, 1907. május 1.) orvos, gyermekgyógyász, a pozsonyi Ferenc József Gyermekkórház igazgatója volt. Öccse, Kováts Lajos (Pozsony, 1876. július 7. – Pozsony, 1968. szeptember 22.) orvos, 1906–1936 között Pozsony városi tisztiorvosa volt. Kováts Ferenc a pozsonyi jogakadémián, majd a kolozsvári és a boroszlói egyetemen tanult. 1900-tól a pozsonyi jogakadémia könyvtárosa. 1903-ban a kolozsvári egyetemen doktori címet és magántanári képesítést szerzett, ugyanebben az évben a pozsonyi jogakadémia rendkívüli tanára. 1914-től a pozsonyi, 1921-től a szegedi egyetemen a nemzetgazdaságtan és pénzügytan nyilvános rendes tanára, 1930–1931-ben rektor. 1934-ben a magyar gazdaságtörténet és a történeti segédtudományok nyilvános rendes tanára a budapesti műegyetemen. 1900-tól 1905-ig szerkesztette a Magyar Gazdaságtörténeti Szemlét. ; A középkori és koraújkori Magyarország gazdaságtörténetének elismert kutatója volt, a korszak külkereskedelmére vonatkozó közgazdasági szempontú forráselemzései kiemelkedő fontosságúak. Számos jelentős gazdaságtörténeti tanulmányt tett közzé, főleg a középkori városi fejlődés, pénzforgalom, külkereskedelem témáiról, különösen a Pozsony városi levéltár gazdag forrásanyaga alapján. Botanikával is foglalkozott, és elsősorban a hölgymálokkal (Hieracium) kapcsolatban végzett számottevő gyűjtő- és kutatómunkát. Kiadta a Magyar-zsidó oklevéltár IV. kötetét (Bp., 1938). ; ; Főbb művei: ; Városi adózás a középkorban, 1900, ; Adalékok a dunai hajózás és a dunai vámok történetéhez az Anjouk korában, 1901, ; A középkori pénztörténet vázlata, 1901, ; Nyugat-Magyarország áruforgalma a XV. században, 1902, ; A nagy pozsonyi telekkönyv 1439–1517, 1914, ; A pozsonyi városgazdaság a középkor végén, 1918, ; A magyar arany világtörténeti jelentősége, 1923, ; Pozsony városának középkori kölcsönei (akadémiai székfoglaló, 1924. március10.), ; Egyház és városgazdaság a középkorban, 1934, ; Adalékok Pozsony társadalom- és gazdaságtörténetéhez a XVIII. század első felében, 1935, ; Magyar gazdaságtörténet: Általános gazdaságtörténeti ismeretek és Magyarország gazdaságtörténete.