Komáromi Jókai-szobor
Emlékhely
Jókai Mór Komárom talán leghíresebb szülötte 1825. február 18-án látta meg a napvilágot. Jókai számos művében állított emléket Komáromnak, a város történelmének, lakóinak, a kereskedőknek, hajósoknak.
A komáromiak már az író 1904-es halála után felvetették, hogy szobrot kellene állítani Jókai emlékére, a Komáromi Lapok felhívására 1906-ban indult meg rá a gyűjtés. Az összegyűjtött pénz azonban elúszott a hadikölcsönön, később pedig politikai okokból nem állíthattak szobrot. Végül 1936-ban a csehszlovák hatóságok engedélyezték az újabb gyűjtést, ezúttal egy év alatt összegyűlt a szükséges összeg.
A Jókai Egyesület pályázatát Berecz Gyula pályaműve nyerte, aki korabeli öltözékben, mesemondóként mintázta meg Jókai alakját. A bronzszobrot Prágában öntötték, talapzatát Komáromi Viktor készítette haraszti mészkőből. Alapkőletétele 1937. június 20-án, ünnepélyes átadása pedig (melyen az akkori csehszlovák miniszterelnök, Milan Hodža is beszédet mondott) november 28-án volt. 1945 után ezt a szobrot is eltávolították, de a ledöntött szobrok közül elsőként, 1952-ben visszakerült eredeti helyére.
Szobra a Duna Menti Múzeum előtt áll.