Kollányi Ferenc

Kollányi Ferenc

Más - egyéb

* Komáromszentpéter, 1863. április 29. – † Budapest, 1933. május 1. / római katolikus pap, egyháztörténész, levéltáros, az MTA tagja ; ; Középiskolai tanulmányait Komáromban és Esztergomban folytatta, a nagyszombati Teológiai Akadémia elvégzését követően 1885-ben pappá szentelték és különböző településeken (Rimóc, Ipolyság, Esztergom) szolgált. 1902-ben jáki javadalmas apát, 1907-ben pápai prelátus lett. Eközben 1893–1906 között az MNM Országos Széchényi Könyvtárának őre, majd 1902-től igazgatóőre volt. 1906-ban kinevezték a hiteleshelyek levéltárainak országos főfelügyelőjévé. 1911-től nagyváradi kanonok volt. Tudományos tevékenysége a magyar kat. egyház és egyházjog középkori múltjára irányult. 1893–1897 között levéltári kutatásokat végzett Rómában, Parmában, Firenzében és Milánóban. Az MTA 1903-ban levelező, 1924-ben rendes tagjává választotta. 1916-ban a Szent István Akadémiának is a tagja lett. ; ; Főbb művei: ; Az esztergomi érsekség pizetumjoga80, 1889, ; A magyar katholikus alsó papság végrendelkezési joga, ennek története, jelenlegi állapota és a hagyatékok körül követendő ; eljárás, 1890, ; A magyar katholikus főpapság végrendelkezési jogának története, 1896, ; Olasz állami könyvtárak, 1898, ; Magyar Ferenc-rendiek a XVI. század első felében, 1898, ; Esztergomi kanonokok 1100–1900, 1900, ; A veszprémi püspökök királyné koronázási jogának története, 1901, ; Regesták a római és a pármai levéltárakból, 1905, ; A Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtára 1802–1902 I.: A könyvtár megalapításától gróf Széchényi Ferenc haláláig, 1905, A magyar kegyúri jog hazánkban a középkorban, 1906, ; A párbér jogi természetéhez, 1908, ; Az Akadémia és a Nemzeti Múzeum, 1910, ; Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából I-IV. (szerk.: Karácsonyi János, Kollányi Ferenc, Lukcsics József), 1909–1912, Bibliotheca Corvina (többekkel), 1927.

Leltári szám:

11901

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb