Klein Gyula
Más - egyéb
* Eperjes, 1844. május 5. – † Budapest, 1915. november 21. / botanikus, mikológus, az MTA tagja ; ; Gimnáziumi tanulmányait Lőcsén végezte, 1864–1867 között a bécsi tudományegyetemen természettudományi, főlegbotanikai előadásokat hallgatott. Állami ösztöndíjasként 1867–1868-ban Zürichben, a műszaki főiskolán, 1868–1869-ben a müncheni egyetemen Carl Wilhelm von Nägeli jeles botanikus vezetésével mikroszkópos növényszövettani vizsgálatokat végzett. 1869–1870-ben egy budai gimnáziumban segédtanár volt, majd 1870-ben kinevezték a budai Királyi József Műegyetem növénytani tanszékére tanársegédnek. Negyed századon át tanított itt, 1871-től magántanárként, 1872-től nyilvános rendes tanárként. Négy alkalommal az általános és vegyészmérnöki kar dékánja is volt. Botanikusként elsősorban a telepes növényekkel, a moszatokkal és a gombákkal, továbbá növényanatómiával, általános sejt- és szövettannal, valamint mikrobiológiával foglalkozott. Az MTA 1871-ben levelező, 1882-ben rendes taggá választotta. ; ; Főbb művei: ; A Pilobolus gombának fejlődése és alakjai, 1871, ; Néhány Floridea krystalloidjairól, 1871, ; A rovarevő növényekről, 1876, ; A virágok színéről, 1880, ; Az állat- és növényország határterületéről, 1882, ; A modern növénytan törekvései, 1889, ; A növénylevelek némely rendellenességéről, 1892, ; A keresztes virág alkatáról bonctani alapon, 1894.