Kittenberger Kálmán emléktáblája

Kittenberger Kálmán emléktábláját 2010-ben a Szlovák Vadászkamara és a Szlovákiai Erdészeti Vállalat állíttatta, és a cég lévai üzemének Koháry utcai székházának falán helyezték el. Az ünnepélyes avatásra a 15. Lévai Vadász Napok rendezvénysorozata részeként került sor. ; A szervezésben részt vett a lévai Reviczky Társulás is. Az ünnepéllyen a 46. Kittenberger Kálmán Cserkészcsapat állt díszőrséget. ; Csillag András vágsellyei képzőművész alkotásán, egy 1800x900 centiméteres, rozsdamentes acéltáblán egy korabeli fényképen látható Kittenberger a Kilimandzsáró alatt, vadászat közben, a háttérben a tájra jellemző, jellegzetes fa alakja rajzolódik ki. Az emléktáblán a vadász neve szlovákul és magyarul is szerepel, a szöveg pedig három nyelven szlovákul, magyarul és angolul olvasható. Az alkotást Vladimír Chovan mezőgazdasági miniszter leplezte le. Kittenberger halála után 52 évvel került sor erre az örömteli eseményre. ; Kittenberger Kálmán tanár, a Nemzeti Múzeum külső munkatársa, a Nimród vadászújság főszerkesztője. Széchényi Zsigmond mellett a legismertebb magyar Afrika utazó és vadászíró volt. ; 1881. október 10-én született Léva városában, nyolc gyermeket nevelő iparoscsaládban. Itt végezte el a tanítóképzőt, majd a budapesti polgári iskolai tanárképzőben folytatta tanulmányait. Már ekkor tudatosan készült a gyűjtésekre és preparálásra. Rendszeresen bejárt a Nemzeti Múzeum Állattani Osztályának (a későbbi Természettudományi Múzeum Állattárának) preparátorműhelyébe. ; Főiskolai tanulmányait be sem fejezve, Erdélyben, Tatrang községben vállalt tanítói állást. Pár hónappal később ajánlatot kapott egy afrikai vadászkirándulásra, amit a következő szavakkal fogadott: "Azonnal, bárminő feltételek alatt." 1902-ben lépett először Afrika földjére. 1903-ban lőtte első, reá támadó elefántját. 1904-ben oroszlánkalandban volt része, azt, hogy túlélte csak a vakamba bennszülötteknek köszönhette. A harcban elveszítette egyik újját, amit preparálva elküldött a Nemzeti Múzeumba. 1912-ben élő állatokat szállított Budapestre az Állat- és Növénykert számára. Élete során hatszor kereste fel a kontinens keleti részének egyenlítővidéki, zoológiai szempontból leggazdagabb és mintegy tíz és fél évet töltött ott. 1914-ig évente küldött szakszerűen kikészített állatokat a Nemzeti Múzeumnak. Zoológiai megfigyeléseiről és élményeiről könyveiben számolt be. Legismertebb könyve: A Kilimandzsárótól Nagymarosig. 1914-ben ugandai gyűjtése során az I. világháborús események őt is elérték. Mint az ellenséges hatalmak állampolgárát letartóztatták, anyagát elkobozták, őt pedig egy indiai hadifogolytáborba küldték, ahonnan csak 5 év múlva szabadult. 1919 utolsó napján tért haza teljesen kifosztva. Itthon egy évig a Nemzeti hadseregben szolgált. 1920 tavaszán Nagymarosra költözött. A Kék-Nílus mentén 1916-ban elhunyt afrika-kutató, Kovács Ödön családja biztosított számára otthont. Kittenberger nemcsak a nagymarosi tájat szerette meg, hanem Kovács Ödön húgát is. Feleségül vette, és végleg letelepedett Nagymaroson. 1920 őszén átvette a Nimród c. vadászújság szerkesztését, amelynek 1929-ben kiadótulajdonosa lett. ; Kittenbergernek a Katona nevet Dr. Horváth Géza, a múzeum állattárának őre adta. Tette mindezt a gyűjtő tudta és beleegyezése nélkül, egyszerűen csak azért, mert abban az időben különösen divatos volt a névmagyarosítás és Kittenberger fivérei már korábban felvették a Katona nevet. Ezután távollétében az összes írott dokumentumban Katona Kálmánként lett feltüntetve. Kittenberger szóbelileg többször tiltakozott az önkényes eljárás ellen, mondván magyarságát nem a nevében, hanem a szívében hordja. Tiltakozása eredménytelen volt. ; A II. világháború után a Nimród c. újság főszerkesztőjeként afrikai tárgyú cikkeket írt. 1948-ban a Hírlapban cikket közölt Kovács Ödön afrikai tudományos kutatásairól. Még megérte a Nemzeti Múzeum 1956-os tűzvészét, amelyben az általa gyűjtött állatok példányai csaknem teljes egészében elégtek. A tűzvész után egészségi állapota fokozatosan leromlott. Azonban még volt ereje a hatvanas és hetvenes évek későbbi expedícióinak szervezésében részt venni. ; 1958-ban hunyt el nagymarosi otthonában. Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik. ; Szülővárosában, Léván 1995-től a helyi cserkész-csapat, 2001-től utca viseli nevét.