Master file0000058241
Master file0000064754 Master file0000067549 Master file0000068760 Master file0000070117 Master file0000072033 Master file0000078239

Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve

Szobor, emlékmű, emléktábla

Udvard Érsekújvártól 9 kilométerre fekvő település. 1946 és 1948 között a korábban színmagyar községből 1200 magyar nemzetiségű lakost kitelepítettek, helyükre szlovákok érkeztek. ; Magas kőoszlopon nyitott tenyeret látunk, benne egy emberi szem. Az emlékmű körüli botlatóköveken, annak a 69, nagyobb részt magyarországi településnek a neve olvasható, ahová az elűzötteket telepítették. (A feliratok között szerepel Dachau neve is, ahová korábban az Udvardon élő zsidókat hurcolták el, illetve voltak olyan magyarok, akik a csehországi Szudéta-vidékre kerültek.) ; A emlékművet készítő Lebó Ferenc az egyik Magyarországra telepített udvardi család leszármazottja.

;

Az alkotás értelmezésről: ; A kőből kiemelkedő kéz süllyedésre, elmerülésre utalhat. Ebben az esetben egy közösség süllyedéséről, szétszóratásáról van szó. (Lásd pl.: "sírt, hol nemzet süllyed el") ; A szemmel nehezebb a dolgom. Talán a szem maga az alkotó, a látó, láttató, aki személyes viszonyulását is ki kívánja fejezni. Azonosul a közösséggel. (A tenyerébe helyezi magát.) ; A szem lehet a Mindenható (és mindent látó) szeme is. A szinte háromszög szerű felső szemhéjból is következtethetünk erre. A szem őrködik az elhurcoltak felett. Tágabb összefüggésben az Isten szeme az áldozatok megdicsőülését jelenti. ; Amikor 4-5 éve először láttam az emlékművet, "első blikkre" a szemről a fájdalom jutott az eszembe. A szem a legérzékenyebb testrészünk. Akkor arra gondoltam, hogy a szem ábrázolása alkalmas a fájdalom kifejezésére is.

;

Forrás: ; Nagy Endre: Tardoskedd és Udvard földrajzi nevei, 2000, Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 106. p. ; Udvard a Wikipédián - hu.wikipedia.org ; Udvard honlapja - dvory.sk

Felirat/szimbólum:

A / KITELEPITETTEK ÉS A / MEGHURCOLTAK / EMLÉKÉRE / héber felirat // NA PAMIATKU / VYSŤAHOVANÝCH / A ODVLEČENÝCH / TE JIKEREN ANDRI GÓDI / TE NA BISTEREN. / LA ZORAHA LEN LIGENDE.

Leltári szám:

236

Gyűjtemény:

Értéktár

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Udvard   (A település központjában, A Templom tér és a Komáromi utca sarkán)