Karlovszky Geyza

Karlovszky Geyza

Más - egyéb

* Rimaszombat, 1860. november 22. – † Budapest, 1936. április 27. / gyógyszervegyész ; ; A budapesti Calvin téri Ref. Gimnázium alsó négy osztályát elvégezve 1874—1876-ban a nyíregyházai Magyar Koronához címzett patikában volt gyakornok, majd Miskolcon és Kecskeméten gyakornokoskodott. Kecskeméten magánúton elvégezte a főgimnázium felső négy osztályát és 1879-ben leérettségizett. Gyógyszerészi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, 1881-ben gyógyszerészoklevelet nyert. 1883-tól 1892-ig Than Károly mellett tanársegéd. Később beiratkozott az orvosi karra is, ahol elvégzett 9 szemesztert. Ő állította elő az idegbántalmak ellen ma is használt rubídiumammónium-bromidot, valamint a baktericidhatású pirokatechin monoetilétert, amelyet professzoráról Thanatolnak nevezett el. 1892-ben átvette a Gyógyszerészi Közlöny szerkesztését, később, 1896-tól haláláig szerkesztette a Gyógyszerészek Évkönyvét is. 1923-ban Budapesten megnyitotta az Arany Szarvas nevű gyógyszertárat. A népi gyógyszernevekről írt művében mintegy 10 ezer elnevezést gyűjtött össze. A Magyar Gyógyszerész Egyesület a Karlovszkyemlékéremmel  jutalmazta azokat a kiváló gyógyszerészeket, akik a szakirodalomban, illetve a közegészségügy területén kiemelkedő tevékenységet végeztek. Bátyja, Karlovszky Bertalan (1858–1938) ismert festő volt. ; ; Főbb művei: ; A gyógyszerek magyar tudományos és népies tájelnevezései latin jelentésükkel együtt, 1887, Zsebkommentár a Magyar Gyógyszerkönyv Chemiai részéhez – Függelékül a térfogatos elemzés vázlatával orvosok és gyógyszerészek használatára (Winkler Lajossal), ; 1892.

Leltári szám:

12451

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb

Település:

Sajólenke, Lenke