Huszár László síremléke
Temetők, sírkövek, sírhelyek
Huszár László (Réte, 1951. október 31. – 2021. február 8.) szlovákiai ; magyar művelődésszervező, a felvidéki magyar kultúraszervezés egyik ; legjelesebb alakja.
Élete:
A szenci Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett 1970-ben, 1989-ben ; nevelőtanárként végzett a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán, ; majd 2008-ban kulturális mediátorként az ELTE Pedagógiai és ; Pszichológiai Karán, Budapesten. Egykor a Bolygó Hollandik nevű ; beatzenekarban basszusgitározott,
Huszár László 1977-től a Csemadok állományában dolgozott: 1977-1979 ; között a Csemadok Központi Bizottsága szervezési osztályának ; instruktora, míg 1979 novemberétől 1986 nyaráig a Csemadok ; Dunaszerdahelyi Területi Választmányának szervezője volt. 1986-1989 ; között a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ művészeti osztályának ; vezetője lett, majd 1989-től ismét a Csemadok kötelékében ; tevékenykedik, ahol 1991-2007 között a területi választmány titkári ; tisztségét látta el.
; 2003-2004 között Huszár László kezdeményezője volt a Csemadok Művelődési ; Intézete megalakításának, amelynek 2007-től 2012-ig igazgatója volt. A ; Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetet 2013. január 1-jei ; megalakulásától haláláig igazgatta.
Munkássága:
; Huszár László az 1990-es években kezdeményezte, hogy a szakmaiság ; megerősítése érdekében koordinálni kellene a rendelkezésre álló anyagi ; forrásokat, és ki kellene alakítani azoknak a szakembereknek a körét, ; akik egyrészt segítenék az amatőr együttesek, csoportok felkészítését, ; másrészt a fokozatosan kiépülő intézményes keretek között néprajzi ; gyűjtőmunkát, helytörténeti kutatásokat végeznének, közreműködnének egy ; felvidéki magyar népművészeti, népzenei dokumentumtár kialakításában.
Fokozatosan alakította ki a Csemadok Művelődési Intézetét, melynek ; megteremtette nemcsak az anyagi feltételeit, hanem a jogi alapjait is a ; Csemadokon belül. Az intézmény szerkezeti formájának kiépítéséhez a ; muravidéki (szlovéniai) magyarok szolgáltatták a példát, akik Lendván ; már korábban létrehozták a Művelődési Intézetet, és munkatársai ; felvették a kapcsolatot a Csemadok képviselőivel is.
Sokan kételkedve fogadták ugyanis ezt a kezdeményezést, attól tartottak, ; hogy ez szétforgácsolódáshoz vezet. Végül nem kevés meggyőző igyekezet ; és lobbizás után 2003-ban a Csemadok alapszabályába is bekerült, hogy a ; Művelődési Intézet a társadalmi és közművelődési szövetség égisze alatt ; fejti ki tevékenységét, és alapítója a Csemadok országos elnöksége, ; amelynek tagjai közül kerül ki az intézet igazgatótanácsa.
2013-tól a Csemadok Művelődési Intézete Szlovákiai Magyar Művelődési ; Intézetre változtatta a nevét, amit bizonyos törvénymódosítások tettek ; szükségessé. Az intézet természetesen továbbra is a Csemadok oltalma ; alatt tevékenykedik, de egyszerűbben pályázhat bizonyos támogatások ; elnyeréséért, ami persze nem jelenti automatikusan, hogy a sikeres ; pályázat nyomán időben meg is kapja a jóváhagyott összeget. Ez szinte ; minden évben több hónapos késéssel érkezik meg, és csak a szervezők és a ; közreműködők türelmének és megértésének köszönhető, hogy ennek ellenére ; a rendezvények megvalósulnak.
; A Művelődési Intézet keretében már az 1990-es évek óta működik a Gyurcsó ; István Alapítvány, amely helytörténeti és néprajzi kiadványok sorát ; jelentette meg. Ezek száma már a 100 felé közelít.
; Ugyancsak az Intézet biztosította több országos népművészeti, ; pódiumművészeti, zenei rendezvény szakmai hátterét (pl. a ; gyermekszínjátszók és bábosok Duna Menti Tavasz versenyét, 1997 óta a ; népdalénekesek és csoportok Bíborpiros szép rózsaként ismert országos ; rendezvényét, a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyt, az Ipolyi ; Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenyt stb.). Maga is szervezett ; különböző összejöveteleket (pl. a Citerazenekarok Országos ; Találkozója), vagy nyári szakmai táborokat, ahol például a ; népdalénekesek, a citerások, a gyermekszínjátszók vagy a bábosok jeles ; szakemberek irányításával nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismereteket ; is szerezhetnek.
; A Művelődési Intézet tevékenységét sokan külső munkatársként és ; díjmentesen (!) segítették. Ők többnyire pedagógusok, múzeumi ; alkalmazottak, helytörténészek, néprajzkutatók, zenészek, újságírók, ; szerkesztők, színészek stb. A belső munkatársak elsősorban a Szlovákiai ; Magyar Művelődési Intézet különböző gyűjteményeinek, adattárainak a ; kezelői voltak.
; Az Intézet folyamatosan gyűjti a szlovákiai magyar autentikus folklór ; (népzene, néptánc, népmese) hanghordozókon, videófelvételeken rögzített ; dokumentumait, ugyanakkor digitalizálja is a hagyományos módon készült ; korabeli felvételeket, amelyek így már az interneten is hozzáférhetővé ; válnak.
; A dunaszerdahelyi székhelyű intézet is tagja lett a Kárpát-medencei ; Közművelődési Kerekasztalnak, amely a határon túli magyar közösségek ; közművelődési tevékenységének az intézményes háttere. A kerekasztal ; elnöki tisztségét Huszár László látta el.
Huszár László néhány éve elindította a Felvidéki Értéktár elnevezésű ; mozgalmat, amely az egyes települések és magyarok lakta régiók szellemi ; és anyagi értékeinek, építészeti örökségének számbavételét tűzte ki ; célul. Ebbe a tevékenységbe igyekezett minél több embert bekapcsolni a ; legkisebbektől a legidősebbekig. A feltáró munka eredményeként számos, ; már-már feledésbe merült régi szokás került ismét a köztudatba, de a ; kutatás például az egykori sportéletről, a műszaki haladás által ; kiszorított egykori mesterségekről is sok érdekes és új adatot tárt fel.
; Huszár László szomorúan állapította meg egyebek mellett, hogy a ; kisebbségi magyar politika antagonisztikus vonalon halad, és a felvidéki ; magyarság politikai megosztottsága nagyon megnehezíti az ; intézményépítést. A kultúra támogatása „ad hoc” jellegű és nagymértékben ; a politikusoktól függ, miközben egyáltalán nem kíváncsiak arra, hogy ez ; az egész hogyan is működik tulajdonképpen. Jelenleg kb. 1500 felvidéki ; civil szervezet van (ennek a fele nem a Csemadok keretében működik) és ; persze verseng a pályázati támogatásokért, így szükségszerűen egyéni és ; közösségi érdekek ütköznek. A megoldást a kulturális önigazgatás, azaz ; az autonómia jelentené, de ennek jelenleg nem sok esélyét látni.
A felvidéki magyarság megmaradásához a háttérintézmények megerősítése, ; szervezettsége, fejlesztési terve, koordináció szükséges, hogy meg ; legyen adva az irány, s minden rendszerben működjön – mondta ; Nagymegyeren 2020. szeptember 16-án.
„Az idő során megváltoznak az eszközök, újabb rendszerek épülnek ki. A jövő a mesterséges intelligenciáról, elektronikáról, az adatok ; lementéséről beszél, ennek köszönhetően át fog alakulni a társadalom s ; azzal együtt a kultúra is. A digitalizálás internetes kihívás, s nélküle ; ma már a szervezeteknek élni sem szabad. Az interneten keresztül is ; információt adunk önmagunkról, országos regiszterbe foglalhatjuk ; értékeinket. Ennek a rögzítésnek köszönhetően van remény arra, hogy még ; tovább tudnak élni ezek az értékek. Az internetes világgal ma már ; könnyebben meg tudjuk közelíteni, lelkünkbe könnyebben be tudjuk hozni ; azt a tudást, amelyek már csak ilyen formában terjednek a világban. Az ; értéktárral a jövőben is értéket teremtünk, az értékeinket ahhoz, hogy a ; további létüket meg tudjuk erősíteni, ebbe az értéktár-világba, a ; köztudatba kell beemelnünk. Az értékek kutatása során nagyon sok ; érdekesség kerül elő, ami nemcsak a helyieknek érték, hanem a távol ; élőnek is az. Pl., ha azt mondjuk, hogy egy fotó, fénykép beszél, akkor ; ott vagyunk az igazságnál” – vallotta Huszár László, a Szlovákiai Magyar ; Művelődési Intézet mindenkori igazgatója.
Utolsó megfontolandó szavainak vehetjük, amikor is kifejtette, hogy a ; kultúrmunkát szakmai műhelyekben, foglalkozásokon, próbákon kell ; elvégezni. Továbbképzési programot kell létrehozni. A csoportok ; vezetőinek a megfelelő felkészültséghez képzéseken kell részt venniük. ; Ma már a hagyomány nem a hétköznapokban, hanem ünnepi alkalmakkor, az ; azokra való felkészüléskor, a rendezvények alkalmával adódik át. Ennek ; közéleti, politikai háttérszándékká kell válnia, mert ez erősíti az ; identitást is.
;
Elismerései:
2008-ban a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) Díj – mecénás kategória, 2015-ben a Csallóköz Kultúrájáért Díj kitüntetettje,
2018-ban megkapta a Gyurcsó István Díjat és a Magyar Arany Érdemkeresztet.
2020 – Illyés Gyula Díj
Huszár Lászlót mindenki ismerte, aki legalább egy országos ; Csemadok-rendezvényen vagy szakmai képzésen részt vett. Ismerték a ; tehetséges gyerekekkel foglalkozó pedagógusok, csoportvezetők, ; népzenészek, táncosok, bábosok, színjátszók, mesemondók, sőt a ; rockzenészek is, hiszen még a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle ; zsűrijének is tagja volt.
Legalább három-négy ember munkáját végezte lelkesen, fáradhatatlanul, az ; utolsó pillanatig, huszonéveseket megszégyenítő szenvedéllyel.
Forrás: csemadok.sk
Síron lévő koplyafát készítette és adományozta : Nagy Gáza csicsói fafaragó