Harkányi Béla, báró

* Pest, 1869. április 11. – † Budapest, 1932. január 23. / csillagász, az ; ógyallai obszervatórium munkatársa, az MTA levelező tagja (1911) ; ; Középiskoláit szülővárosában végezte. 1887-től a pesti, lipcsei, strassburgi és a párizsi egyetemen matematikát, fizikát és csillagászatot hallgatott, majd tanulmányutat tett Amerikában. 1896-ban a pesti egyetemen matematikai doktorátust szerzett. 1899–1902-ben az ógyallai obszervatóriumban vállalt állást. 1907-ben a pesti egyetemen a csillagászat magántanárává habilitálták. Tagja volt a főrendiháznak. A világon elsőként határozta meg elméleti úton néhány csillag felszíni hőmérsékletét (1901), majd a hőmérséklet alapján a csillagok méreteit is (1910). Eredményeit nagy érdeklődés kísérte: a kérdéssel foglalkozó csillagászok [Bohlin (1860–1939), S. Arrhenius (1859–1927), majd Lummer (1860–1925) és Pringsheim (1859– 1917)] elismeréssel méltatták. A fizikusok számára viszont azért volt érdekes a munkája, mert igazolta a Planck-formula érvényességét magas hőmérsékletekre is. Kitűnő matematikus volt. A Balaton tudományos tanulmányozásának keretében kidolgozta a hullámzó vízfelületeken létrejövő fénytükrözés elméletét, és megmagyarázta a kelő és nyugvó napkép által létrehozott, úgynevezett „aranyhíd” keletkezését. Szakirodalmi munkássága jelentős, magyarul és németül is gyakran publikált. ; ; Főbb művei: ; A sarkmagasság-változások meghatározásai és ennek magyarázata, 1896, ; Hullámos vízfelületek fénytükrözési jelenségei (németül is), 1905, ; Adalékok a csillagászat fejlődésének elméletéhez, 1922, ; Az új csillagokról, 1926.