Master file0000049554

Gyurgyík László

Más - egyéb

* Ipolyság, 1954. június 18. – / szociológus, egyetemi oktató ; ; Az ipolysági gimnáziumban érettségizett 1973-ban. 1985-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen szociológusként végzett. 1985–1988-ban a pozsonyi Agrárgazdasági Kutatóintézet munkatársa volt. Innen politikai okok miatt elbocsátották (bekapcsolódott a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkájába). 1988–1989-ben fűtőként dolgozott. 1989 után a Remény hetilap egyik alapítószerkesztője, majd főszerkesztője volt (1992-ig). A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) alapító tagja. 1992-től kizárólag tudományos kutatással és tanítással foglalkozik. Szakterülete a demográfia, a szlovákiai magyarság társadalmi és népességmozgalmi tagolódásának problémáival foglalkozik. A Mercurius Társadalomkutató Csoport alapítója és szervező titkára, a budapesti Teleki Intézet (1992–2006), 2007-től a budapesti Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványának munkatársa. 2004-től a komáromi Selye János Egyetem előadója. Írásai szlovákiai magyar és magyarországi folyóiratokban, tanulmánykötetekben jelennek meg. ; Jelenleg Komáromban él. ; ; Díjak: ; Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2005), ; a Szlovák Köztársaság Kormányának ezüstplakettje (2006), ; a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díja (2006). ; ; Főbb művei: ; Magyar mérleg, 1993, ; Tanulmányok a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport műhelyéből (szerk., Kocsis Arankával, 2003), ; Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság tükrében, 2004, ; Népszámlálás 2001, 2006, ; Párhuzamok és különbségek. A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése (Kiss Tamással), 2010.

Leltári szám:

11672

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb