Greschik Jenő
Más - egyéb
* Késmárk, 1887. augusztus 12. – † Budapest, 1967. február 11. / zoológus, ornitológus, ; hisztológus ; ; A budapesti tudományegyetemen tanult és 1910-ben doktorált. 1906-tól a Madártani Intézet munkatársa, majd az I.világháború. után kényszer-nyugdíjazták. Ekkor Tolna megyében selyemhernyó-tenyésztési szakértőként dolgozott, majd a budapesti Természettudományi Múzeum Állattárának munkatársa lett, innen vonult nyugdíjba 1944-ben, igazgatói rangban. A II. világháború.után ismét több évig aktívan dolgozott az Állattárban. Elsősorban a madarak szövettanával foglalkozott, de bagoly köpetekből származó emlős csontmaradványokat is vizsgált, élete vége felé darazsakat is tanulmányozott. Az 1920-as és 1930-as években gyakran publikált a Kócsag című madártani folyóiratban. ; ; Főbb művei: ; Murinae zápfogai (Aquila), 1910, ; Vetési varjú bélcsatornájának szövettana (Aquila), 1914.