Gálócsy Árpád

Gálócsy Árpád

Más - egyéb

* Tarnóc, 1864. május 15. – † Budapest, 1934. november 26. / kohómérnök, szakszerkesztő ; ; Oklevelét a selmecbányai Akadémián szerezte 1888-ban, közben oktatott is az ábrázoló geometria tanszéken. Rövid ideig Ausztriában, később Erdélyben működött, majd 1896-tól a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. ózdi hengerművének vezetője volt. Tanulmányaiban elsősorban gázfejlesztő berendezésekkel és a hengerlés elméletével foglalkozott. Elsőként szerkesztett és használt Magyarországon formázógépet. Alapvető jelentőségű kísérletei eredményeit évtizedekkel később Cotel Ernő (Selmecbánya) műegyetemi tanár használta fel és tette közzé A hengerlés alapelvei (1928) c. munkájában. 1903-tól 1911-ig a Bányászati és Kohászati Lapok szerkesztője. A Bányászati és Kohászati Egyesület elnökeként (1921-től) vezető szerepet játszott az 1920-as évek mérnökmozgalmaiban, és részese volt a jobboldali politikai szervezkedéseknek is. Az 1920-as években kiadta és szerkesztette a kéthetente megjelenő Közérdekű levelek c. folyóiratot, amely antimarxista nézeteket igyekezett terjeszteni a munkások körében. Magyarok Lapja c. 1931–1934 között antiszemita és fajvédő hetilapot is kiadott, amelyben egyebek között a Trianon után kisebbségi sorba került magyarság problémáiról írt. ; ; Főbb művei: ; Eljárás és készülék öntvények tömeges bemintázására, 1894, ; Bronzéremgyártás, 1895, ; A nagyolvasztókból lecsapolt nyersvas öntése, 1901, ; A bányatörvényről szóló javaslat 1903. évi előadói tervezetének tárgyalásai (szerk.), 1903, ; Kohászat (In: A technika vívmányai az utolsó száz évben), 1905, ; A vas magatartása a szakítópróbáknál, 1908, ; A rozsda hatása az öntöttvasra és kovácsvasra, tekintettel a földbeásott víz- és gázcsővezetékekre, 1909, ; A népek önrendelkezési joga, 1912, ; La question de nationalité en Hongrie (2 térképpel, olaszul is), 1919, ; A cseh–szlovák kérdés bányászati vonatkozásaiban, 1919, ; A történelmi jog eredete Erdélyben és Oláhországban, 1924, ; A munkanélküliség, 1924.

Leltári szám:

12682

Gyűjtemény:

Értéktár

Típus:

Más - egyéb

Település:

Gömörpanyit