Faludi Ferenc

* Németújvár, 1704. március 25. – † Rohonc, 1779. december 18. / költő, prózaíró, műfordító, pedagógiai író, a pozsonyi jezsuita könyvtár igazgatója ; ; Középnemesi családból származott. 16 éves korában belépett a jezsuita rendbe, Bécsben és Grazban tanult 1725–1731 között. Bécsben irodalmat és mértant tanított, majd a teológiai tanfolyamot befejezve Budán és Besztercebányán volt lelkész. 1736-tól 1741-ig Bécsben, Grazban és Linzben tanított a jezsuita rendházakban. 1740–1745 között Rómában magyar gyóntató, itt ismerkedett meg behatóbban az olasz és francia irodalommal és itt kezdett fordítani és verselni. 1746-ban Nagyszombatban tanított, teológiát adott elő, 1747-től a bécsi Theresianum aligazgatója, a jogtörténet előadója. 1748-tól a nagyszombati nyomdát, 1751-től a kőszegi jezsuita rendházat és kollégiumot igazgatta. 1757-től 1773-ig a pozsonyi jezsuita könyvtár igazgatója volt. A jezsuita rend eltörlése után Rohoncon, a Batthyány család birtokán élt, és itt is halt meg. A késő barokk és a rokokó kiemelkedő művésze. ; ; Életében csak prózai munkái jelentek meg: ; latin tankönyvek és olasz német szövegeket átdolgozva, a kiváltságos osztály nevelését célzó, moralizáló művek: Nemes ember, 1748, Nemes Asszony, 1748, ; Udvari ember, 1750, ; Nemes úrfi, 1771, ; Szent ember, 1773, ; Bölcs ember, 1778. ; Versei csak halála után láttak napvilágot. Összes műveit Toldy Ferenc adta ki először 1833-ban.