Master file0000061162
Master file0000062485 Master file0000065780 Master file0000069675 Master file0000072900 Master file0000077060 Master file0000078607

Esterházy János emléktáblája Szencen

Szobor, emlékmű, emléktábla

Huszonöt év telt el azóta, hogy első alkalommal szerették volna elhelyezni a szenci lourdesi Szűz Mária szobor mellett Esterházy János emlékét őrző táblát. Akkor a politikai körülmények ezt nem engedték meg, 2019. június 12-én végre sikerült felszentelni az emléktáblát. ; A szenci Szűz Mária-szobornál többször imádkozott Esterházy János, akkor is a rabszállító kocsiban itt imádkozott, mikor Pozsonyba szállították őt a szovjet Gulágról. „…Cselekedjünk mindannyian egyetértésben és szeretetben…“ – olvasható a táblán, amelyet a szentmise után lepleztek le. A misén Dr. Farkas Zsolt szőgyéni plébános reményét fejezte ki, hogy hamarosan Esterházy János boldoggá avatása is megtörténik. ; A táblát (amely a helyi plebánia engedélyével került elhelyezésre) Farkas Zsolt és Duray Rezső, az MKP Szenci Helyi Szervezetének elnöke leplezték le, aki még az MKDM helyi elnökeként csináltatta meg a táblát 25 évvel ezelőtt. ; A márványtáblát Bošňák András káplán úr áldotta meg, majd a résztvevők mécsest gyújtottak, ezzel tisztelegtek a mártír politikus emléke előtt.

Felirat/szimbólum:

„Cselekedjünk mindannyian / egyetértésben és szeretetben." / Esterházy János 1901 - 1957

Leltári szám:

3234

Gyűjtemény:

Értéktár

Értéktári besorolás:

Külhoni települési érték

Település:

Szenc   (A katolikus templomnál, a lourdesi Szűz Mária szobor mellett.)